Tizenketten pályáznak a Duna Televízió Rt. elnöki posztjára <br/>

Vágólapra másolva!
Tizenketten nyújtottak be pályázatot a hétfőn 16 órakor lejárt határidőig a Duna Televízió Rt. elnöki posztjára. Pálfy G. István, a pályázatot kiíró Hungária Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnökségi tagja szerint az elnökség már kedden megkezdi a pályázatok értékelését.
Vágólapra másolva!

A tizenkét pályázó közül kilenc hozzájárult nevének nyilvánosságra hozatalához, hárman pedig jelezték, hogy nem kívánnak élni a lehetőséggel.

A Duna Televízió Rt. elnöki tisztségére pályázatot nyújtott be: Alexa Károly, az MTI volt vezérigazgatója, Bencsik Gábor, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége korábbi főtitkára, Bolyáki Attila, a Magyar Televízió főszerkesztője, Cselényi László, a Duna Televízió munkatársa, Grosz Gabriella, a Magyar Televízió korábban sugárzott Exkluzív magazinműsorának vezetője, Koltay Gábor filmrendező, Lázár Ádám, a BBC korábbi munkatársa, a Duna Televízió jelenlegi alkalmazottja, Szomjas György filmrendező és Zsupos Sándor, a Duna Televízió munkatársa.

Pálfy G. István leszögezte, hogy a kuratórium elnöksége szigorúan ragaszkodik a pályázati kiírás feltételeihez, csak azokat a pályázatokat tekintik esélyesnek, amelyek továbbra is fontosnak tartják a Duna Televízió eddigi hagyományainak és értékeinek megőrzését és erősítését. Ugyanakkor az új elnöknek el kell érnie, hogy rövid időn belül növekedjék a Duna Televízió nézettsége, és mindenképpen javítani kell a gazdasági munkán is.

Bővíteni szükséges emellett a jelenlegi vételkörzeti lehetőségeken, és lehetővé kell tenni, hogy Észak-Amerikában is fogható legyen a Duna Televízió által sugárzott műsor. A kuratórium elnökségi tagja fontos célnak nevezte, hogy a Duna Televízió versenyképessé váljon a többi hazai televíziós szerkesztőséggel.

Pálfy G. István reményét fejezte ki, hogy 30 napon belül megválaszthatják a Duna Televízió Rt. új elnökét.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 29.)