Kevés szó esett a kivándorlásról az ózdi romafórumon <br/>

Vágólapra másolva!
Huszonnégy ózdi roma volt jelen azon a keddi ózdi fórumon, amelyen a helyi cigány kisebbségi önkormányzat vezetői készültek beszámolni strasbourgi látogatásukról. A rendezők sérelmezték, hogy a meghívás ellenére távol maradt a fórumtól Farkas Flórián, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke és Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa.
Vágólapra másolva!

A Franciaországban járt három ózdi romavezető - Kótai Aladár, Berki Lajos és Gallyas Bertalan - eredetileg arról szóltak volna: milyen a helyzetük a Strasbourgban már hetek óta tartózkodó zámolyi romáknak, és mire számíthatnak a kivándorlásukat fontolgató ózdi cigányok. Erről azonban a keddi fórumon nem igen eshetett szó, a jelenlévők ugyanis egyéni sérelmeiket, szegénységüket tették szóvá, a franciaországi körülményekre kevésbé voltak kíváncsiak.

A helyszínen lévő újságírók megtudhatták: a huszonnégy jelen lévő ózdi romából mindössze öten vannak a kivándorlás mellett, ám arról még nem gondolkodtak: hogyan, milyen pénzből utaznának, s mivel foglalkoznának odakint. Az biztos: most már szó sincs több száz ózdi roma Franciaországba történő kivándorlásáról, mint ahogy azt Krasznai József, a zámolyiak szószólója többször is állította. - hangzott el az ózdi Bükk Művelődési Házban.

Kótai Aladár a fórumon visszautasította Krasznai állítását, miszerint az ózdi cigány kisebbségi önkormányzat a kormány bábja, és elárulja a cigányság ügyét.

(MTI)

Korábban:

(2000. augusztus 9.)