Újabb letartóztatások a doveri embercsempész-ügyben<br/>

Vágólapra másolva!
Hollandiában három újabb személyt vettek őrizetbe az elmúlt napokban a kínai illegális bevándorlók júniusi doveri tragédiájával kapcsolatban. Ezzel összesen tizenhárom gyanúsított van előzetes letartóztatásban embercsempészés miatt - tízen Hollandiában, hárman pedig Nagy-Britanniában.
Vágólapra másolva!

Egy további, jelenleg szökésben lévő személy ellen nemzetközi körözést adtak ki a holland igazságügyi szervek. Az NRC Handelsblad című holland esti lap szerint a legutóbb - hétfőn - letartóztatott személy brit állampolgár, s állítólag ő volt az összekötő a holland és brit embercsempészek között, akik megszervezték az 58 kínai tragikusan végződő útját.

Az illegális bevándorlókat június 19-én találták meg holtan egy zárt kamionban a doveri kikötőben. Halálukat fulladás okozta. A kamion sofőrjét, a 32 éves holland Perry Wackert 58 rendbeli, gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják Nagy-Britanniában.

(MTI)

Korábban:

(2000. június 28.)