Átadta olajügyekkel kapcsolatos dokumentumait Pallag László<br/>

Vágólapra másolva!
Tíz dossziényi iratot adott át Pallag László, a parlament úgynevezett olajbizottságának kisgazda elnöke az olajügyekkel kapcsolatban az általa vezetett testület két tagjának csütörtökön az Országházban. Az anyag, melyet addig senki sem látott, hang- és képanyagot is tartalmaz.
Vágólapra másolva!

Az olajbizottság elnöke a Legfőbb Ügyészség képviselője, valamint közjegyző jelenlétében, a sajtó nyilvánossága előtt adta át a dokumentumokat. A politikus a nála lévő olajügyekkel kapcsolatos iratokat eddig sem Áder János házelnök, sem a bizottság tagjainak többszöri felszólítására nem adta át a testületnek.

A bizottsági elnök tájékoztatása szerint a tíz dosszié az adóhatósággal, a rendőrséggel és a pénzügyőrséggel kapcsolatos - az olajügyekkel összefüggő - anyagokat, valamint olajcégek adatait, illetve több hang- és videokazettát tartalmaz. ''Az eredeti dokumentumok nálam maradnak, a másolatok kerülnek a bizottsághoz'' - közölte a politikus.

Az iratok átadásánál Kóródi Mária (SZDSZ) és Balogh László (MDF) képviselők voltak jelen, akik - mint mondták - nem Pallag Lászlótól kaptak meghívót, hanem a sajtóból értesültek az esemény időpontjáról.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000.08.22.)