Leszereltek és őrizetbe vettek négy rendőr Bács-Kiskun megyében<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Egyelőre nem tudni milyen okból, a Bács Kiskun megyei rendőrfőkapitány utasítására pénteken leszereltek négy tompai rendőrt. A határmenti község volt körzeti megbízottjai ellen bűncselekmény gyanúja miatt, a Bács-Kiskun Megyei Ügyészség nyomozóhivatala indított eljárást.

A már civil, volt rendőröket leszerelésüket követően azonnal őrizetbe vették. Az általuk elkövetett bűncselekmény fajtájáról, minősítéséről a rendőrkapitányság egyelőre nem nyilatkozik.

(HavariaPress)