Vastagh Pál módosítaná az alkotmányt<br/>

Vágólapra másolva!
Vastagh Pál szocialista képviselő alkotmánymódosító javaslatot terjesztett be. Ebben azt javasolja: a képviselők legalább egyötödének indítványára kötelező legyen vizsgálóbizottságot felállítani. Eddig ezt a Házszabály szabályozta.
Vágólapra másolva!

Jelenleg a Házszabály írja elő, hogy a képviselők legalább egyötödének indítványára fel kell állítani a vizsgálóbizottságot. Vastagh azonban ezt az Alkotmányba is le akarja fektetni.

A javaslat kitér arra is, hogy a kormány vagy a minisztériumok, illetve az országos hatáskörű szervek tevékenységét is vizsgáló bizottság elnöke ellenzéki képviselő legyen.

A vizsgálóbizottságok működésének részletes szabályairól szóló törvény elfogadásához a javaslat szerint a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Vastagh ugyanis egy ilyen tárgyú törvényt már tavaly benyújtott, ám az Országgyűlés elvetette a javaslatot. Az olajbizottság körüli anomáliák hatására a képviselő ismét benyújtotta törvényjavaslatát, amely részletesen szabályozná a vizsgálóbizottságok hatáskörét, belső működését.

[origo]

Ajánló: