301 kórházi ágyat szüntetnek meg Budapesten és Pest megyében <br/>

Vágólapra másolva!
Budapest és Pest megye fekvőbeteg-ellátó intézményeinek tulajdonosai egyöntetűen elfogadták, hogy a törvényben számukra leépítésre előírt 2714 kórházi ágyból 301-et szüntetnek meg, a többit pedig a krónikus betegek kezelésére, valamint a súlyos esetek progresszív ellátására csoportosítják át.
Vágólapra másolva!

Lun Katalin fővárosi tisztifőorvos tájékoztatása szerint a tulajdonosi egyeztetések első fordulója után a megyei egészségbiztosítási pénztáraknak olyan kórház-finanszírozási határozatokat kell előkészíteniük, amelyek megfelelnek az 1996. évi egészségügyi kapacitás-törvényben alkalmazott képletből adódó ágyszám-csökkentési kötelezettségeknek. Hozzátette: az egyeztetések második fordulójában van lehetőség arra, hogy az ellátáshoz továbbra is szükségesnek tartott ágyak átcsoportosítását - megfelelő szakmai indokokkal a biztosítói finanszírozási befogadásra javasolják az egészségügyi miniszternek.

Lun Katalin elmondása szerint a fővárosi és Pest megyei kórházak önkormányzati, állami és egyházi tulajdonosai úgy gondolják: a vidéki betegeket is ellátó intézményeikben megtarthatják a szükséges ágyakat. Erre reményt ad Gógl Árpád egészségügyi miniszternek az egyeztetésen elhangzott tájékoztatása is.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. július 28.)