Újra kitört a gáz Pusztaszőlősön<br/>

Vágólapra másolva!
Ismét kitört a pusztaszőlősön vasárnap elfojtott gázkút. A kutat hosszas előkészületek után, 17 napig tartó munkával sikerült elfojtani, de az öröm nem tartott sokáig. A gáz hétfő hajnalban ismét szivárogni kezdett, de nem gyulladt meg. A szakemberek még nem döntöttek a további védekezés módjáról.
Vágólapra másolva!

Pusztaszőlősön hétfőn hajnalban újra kitört a vasárnap délután elfojtott kútból a gáz. A Békés megyei pusztaszőlősön augusztus 18-án tört ki először a gáz. Hosszas – 17 napig tartó - előkészület után vasárnap délután elfojtották a gázkitörést. A nyugalom azonban nem tartott sokáig, hétfő hajnalban ismét szivárgást észleltek a kúton.

A helyi lakosok először hajnali négy óra tájban észlelték, hogy ismét feltör a földgáz a lezárt kútból. Hat órakor pedig már tűzoltókocsik is érkeztek a helyszínre. Az újra kitört földgáz nem ég, de a lakosság emiatt is nyugtalan. Az elfojtott kút mellett a mesterséges tavaknál tört fel újra a gáz a földből, s a környék szinte megközelíthetetlen az esőtől fellazult talaj miatt.

A helyi polgármester úgy tudja, délelőtt összeülnek a helyszínen a szakemberek és döntenek a védekezés módjáról.

(MTI)

Korábban:

(2000. szeptember 2.)