Gógl Árpád utódját keresik<br/>

Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap úgy értesült: hónapokon belül távozhat posztjáról Gógl Árpád egészségügyi miniszter. A lap parlamenti forrásai szerint leváltása akkor lesz napirenden, ha a kormányfő megtalálja a miniszter utódját.
Vágólapra másolva!

A Magyar Hírlap úgy tudja, a Fidesz vezetői megkeresték Somody Imre vállalkozót, a Pharmavit Rt. alapítóját, aki azonban nem vállalta a felkérést. Az újság információi szerint legközelebb olyan embert keresnek a posztra, aki egyetemi tanári címmel rendelkezik, nem feltétlenül tagja a Fidesznek, de a polgári értékrendet vallja magáénak.

Többek szerint a távozást készíti elő, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti beszédében úgy fogalmazott: az egészségügyi dolgozók által kapott egyhavi juttatás akkor is szép, ha azt ügyetlenül jelentette be a kormány, s ezzel elismerte az egészségügyi tárca felelősségét.

(Magyar Hirlap)