Pallag László sérelmezi a fideszes pártelnök személyeskedő támadását<br/>

Vágólapra másolva!
Gusztustalannak minősítette Pallag László (FKGP) az olajbizottság elnöke Kövér László fideszes pártelnök őt támadó sajtónyilatkozatát, megjegyezve: "Aki rendet akar az országban, az már rögtön rosszhiszeműnek számít." A kisgazda politikus érthetetlennek tartja, hogy a kormány részéről több támadás éri, mint az olajügyekben érintettektől.
Vágólapra másolva!

Kövér László, a Fidesz elnöke a Vas Népe múlt hét csütörtöki számában azt nyilatkozta, hogy Pallag László "kétbalkezes, sok esetben rosszhiszemű eljárási módjának következtében" nincs esély arra, hogy az olajbizottság hiteles összegzését adja az olajügyeknek.

A kisgazda képviselő nélkülözhetetlennek tartja az olajbizottság további munkáját, többek között azért, mert a testületnek - mint mondta - még ki kell alakítania az olajügyek büntető eljárásaira vonatkozó szakmai álláspontját is. - Nem értem, hogy a Fidesz miért húzza magára az olajügyet, amikor így megúszhatják azok, akik valóban sárosak - nyilatkozta Pallag László.

Pallag szerint miután az 1992 és 1996 között elkövetett, olajügyekkel kapcsolatos bűncselekmények nagy többségének büntethetősége elévült, a nemzetgazdaságnak okozott több száz milliárd forintos kárt nincs, aki megtérítse. Ezért lenne fontos kivizsgálni, hogy a jogalkotási folyamat résztvevői és a jogalkalmazás bizonyos szervei biztosítottak-e lehetőséget a visszaélésekre.

Pallag László bízik abban, hogy az olajügyekkel kapcsolatos vizsgálatokat a Fővárosi Ügyészi Nyomozóhivatal végzi majd el. Ezt azzal indokolta: "Ne érhesse a belügyminiszter urat támadás amiatt, hogy az általa irányított és felügyelt rendőri szervezet vizsgálóitól eleve nem várható el - a vezetőjüket érintő gyanú miatt - az ügysorozat elfogulatlan tényfeltárása."

Pallag úgy nyilatkozott, hogy ha annak idején nem hozza nyilvánosságra Nógrádi Zsolt vallomását, az olajbizottság tagjainak korrektsége, a kormánynak a szervezett bűnözés felszámolására irányuló szándéka vált volna megkérdőjelezhetővé.

Nógrádi Zsolt, az olajbizottság tanúja az RTL híradójának szerdán este azt mondta, hogy számára véget ért az olajügy, ezért beváltja korábbi ígéretét, és valószínűleg külföldre távozik az országból.

(MTI)

Ajánló:

Az [origo] olajügyi dossziléja

Korábban:

(2000. szeptember 6.)