A fővárosban tartják nyilván a legtöbb drogfogyasztót, ám az utóbbi években a kábítószerek terjedése a megyékben gyorsabb volt a budapestinél - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elemzéséből.

A KSH Budapesti Statisztikai Tájékoztatója szerint 1999-ben több, mint 11 ezer kábítószer-fogyasztót regisztráltak; ez két év alatt 43 százalékos növekedést jelent. A kábítószeresek száma azonban a nyilvántartottakénál lényegesen nagyobb, mivel általában a drogfogyasztás kezdetétől számítva csak 3-5 év múlva jelentkeznek azok a problémák, amelyekkel a kábítószeres kezelésre szorul. A szakemberek szerint drogfogyasztás szempontjából Magyarország a közepesen fertőzött államok közé tartozik.

Becslések szerint Magyarországon 30-50 ezer drogfüggő és 80-100 ezer rendszeres fogyasztó él. Ugyanakkor 300-400 ezerre tehető azok száma, akik kipróbáltak már valamilyen kábítószert.
A drogfogyasztás elterjedését a népesség egységére jutó nyilvántartott kábítószer-fogyasztók számában mérik, amely a fővárosban a legmagasabb: itt él a kábítószeresek háromötöde. A megyék közül Csongrád és Baranya a legfertőzöttebb, míg Nógrád, Pest és Hajdú Bihar megyére a drogosok kis száma jellemző.

Budapesten tavaly 7.889 kábítószer-fogyasztó - az országban kezeltek 62 százaléka - részesült szakirányú egészségügyi ellátásban. A megjelent betegek csaknem fele első alkalommal jelentkezett kezelésre vagy vizsgálatra.

A KSH kiadványában rámutat arra, hogy a drogfogyasztás inkább a férfiakra jellemző. A kábítószert fogyasztók csaknem egyötöde még a huszadik életévét sem töltötte be. A drogosok számának legnagyobb mértékű növekedése a 14 évesek és még fiatalabbak között tapasztalható, de jelentősen, mintegy másfélszeresére emelkedett a 20-29 éves kábítószer-fogyasztók száma is.
A kábítószer-fogyasztás gyakoriságát tekintve szintén romlott a helyzet, hiszen a korábbi évekkel ellentétben ma már a napi fogyasztók túlsúlya a jellemző. "Tavaly a kezelésben részesült kábítószeresek 59 százaléka fogyasztott napi rendszerességgel drogot, ami 7 százalékponttal meghaladja a két évvel korábbit" - írja a KSH.

(MTI)

Ajánló: