Vágólapra másolva!
A Horn Gyula volt kormányfő elnökletével a közelmúltban megalakult Szövetség az Európai Magyarországért (SZEM) képviselői hétfőn úgy döntöttek, hogy a szervezet bejegyzését kérik a Fővárosi Bíróságtól.
Vágólapra másolva!

A mozgalomhoz eddig több mint ezren csatlakoztak, és támogatóik, illetve tagjaik egyetértettek abban, hogy a SZEM-nek a jövőben bejegyzett társadalmi szervezetként, civil egyesületként kell működnie.

A szervezet hétfőn szóvivőnek választotta meg többek között Baranyi Ferencet, Csiha Juditot, Hagyó Miklóst, Inotai Andrást, Koroncz Ágnest, Ördögh Szilvesztert, Rubicsek Sándort és Tamás Pált.

A SZEM szombatra - a Takarítási világnapra - akciót hirdet a Margitsziget takarítására.

(MTI)

Korábban:

(2000. szeptember 1.)