Az önkormányzatok több tízmilliárd forintot követelnek az ÁPV Rt.-től<br/>

Vágólapra másolva!
Több tízmilliárd forint értékű villamosáram-közművagyon átadását követelik az önkormányzatok az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt.-től - tudta meg a Népszava Dantesz Pétertől, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) jogi képviselőjétől.
Vágólapra másolva!

Az ügyvéd elmondta: az 1995-ben elfogadott önkormányzati törvény előírásai szerint az ÁPV Rt.-nek az állami tulajdonban lévő teljes "áramvagyon" 25 százalékát részvények formájában át kellett volna adnia az önkormányzatoknak. Az áramszolgáltatókban meglévő állami vagyon felét az ÁPV Rt., felét pedig a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. birtokolja. A privatizációs szervezet azonban csak a saját kezelésében lévő szolgáltatói közművagyon negyedét adta át a településeknek, a szintén százszázalékos állami tulajdonban lévő MVM Rt.-nél lévő vagyon megfelelő hányadának az átadásáról azonban "megfeledkezett". Így az önkormányzatoknak a teljes állami áramközmű-vagyonnak csak a 12,5 százaléka jutott.

Az önkormányzatok képviselete az év elején tárgyalásokat kezdeményezett a vagyonmegosztás felülvizsgálatáról a vagyonkezelővel. Az ÁPV Rt. azonban elzárkózott az önkormányzati igények teljesítésétől. Emiatt tavasszal az országban tevékenykedő öt áramszolgáltató területéről egy-egy polgármesteri hivatal pert indított az ÁPV Rt. ellen. A tárgyalások kitűzésére előreláthatólag az őszi hónapokban kerül sor.

Dióssy László, a TÖOSZ elnöke úgy véli: mivel a települések csak a nekik járó vagyon felét kapták meg az ÁPV Rt.-től, jogosan indítottak eljárást a privatizációs szervezet ellen. Az elnök szerint abban az esetben, ha a próbaperek az önkormányzatok számára kedvező ítélettel érnek véget, az ország összes önkormányzata jelentkezik vagyonrésze másik feléért.

(Népszava)

Ajánló: