Lentner Csaba szülői tüntetést szervezett Győrött

A Győri Tanítóképző Főiskola főigazgatónőjének vezetési módszerei ellen tiltakoztak a gyakorló iskolába járó gyerekek szülei: szerda délutáni tüntetésükön követelték, hogy helyezzék vissza beosztásába a régi igazgatónőt. A megmozdulást Lentner Csaba MIÉP-es képviselő - akinek a gyermeke is a kérdéses iskolába jár - szervezte.

Mentler Marianna igazgatói mandátuma lejárt, és a Győri Tanítóképző Főiskola főigazgatónője a következő négy évre új vezetőt nevezett ki a gyakorló iskola élére. Az intézkedés ellen szerda délután mintegy ötven szülő tüntetett az iskola előtt, majd a régi igazgatónőt visszakövetelő transzparenseikkel a főiskola elé vonultak, ahol egy 10 pontból álló petíciót adtak át. Ebben kifejezésre jutatták tiltakozásukat a főigazgatónő - szerintük - diktatórikus vezetői módszerei miatt. Úgy vélik, hogy a főiskola vezetője a kinevezések során szembehelyezkedik a kari tanács álláspontjával. Azt állították, hogy a főigazgatónő ügyvédek jelenlétében félemlítette meg munkatársait és a Hallgatói Önkormányzat vezetőjét, zaklatja a vezetői módszerei ellen tiltakozó oktatókat.

A szerdai tüntetést Lentner Csaba országgyűlési képviselő (MIÉP) szervezte, akinek a gyermeke a gyakorló iskolában tanul. A képviselő elmondta: hallgatók és oktatók fordultak hozzá, hogy segítsen az ellehetetlenedett munkahelyi légkör tisztázásában. Lentner Csaba úgy tudja, hogy az oktatói kar már levélben kért intézkedést az oktatási minisztertől, de eddig nem kapott választ.

Az országgyűlési képviselő maga is Pokorni Zoltántól vár választ arra, milyen intézkedéseket tesz a minisztérium, hogy megszűnjön a Győri Tanítóképző Főiskolán "az egyszemélyi, diktatórikus vezetés, a hallgatók és a tanárok megfélemlítésének időszaka".

(MTI)