Bűnpártolás miatt újabb vádemelés Pelikán László ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Bűnpártolás miatt vádat emeltek a napokban Pelikán László nyugállományú rendőrtiszt, az APEH egykori bűnügyi igazgatója ellen. Ezzel a Teve utcai aranyügy után az egykori főrendőr ellen indult második büntetőeljárás is bírósági szakaszba jutott.
Vágólapra másolva!

Ez a büntetőeljárás azzal az üggyel kapcsolatban indult Pelikán László ellen, amelyben 85 millió forintos adócsalással gyanúsították Nagy Józsefet, a Pest megyei Úri község egykori polgármesterét egy 1997-ben lezajlott fiktív ingatlan-adásvétel nyomán. Nagy József tavaly januárban nemzetközi elfogatóparancs nyomán kétéves külföldi tartózkodást követően tért haza a Kanári-szigetekről. A repülőtéren őrizetbe vették a hamis úti okmányokkal érkező volt polgármestert, aki fél évet töltött előzetes letartóztatásban.

A napokban benyújtott vádirat egyetlen vádlottja Pelikán László, aki az adórendőrség vezetői posztját megelőzően az ORFK gazdasági bűnügyekkel és szervezett bűnözéssel foglakozó osztályának helyettes vezetője, azelőtt pedig a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság gazdasági bűnügyekkel foglalkozó osztályának vezetője volt.

Bűnpártolást a törvény szerint az követ el, aki egy bűncselekmény elkövetőjének - anélkül hogy ebben a bűncselekmény elkövetése előtt megállapodtak volna - segítséget nyújt a meneküléshez, meghiúsítani törekszik a büntetőeljárást, illetve közreműködik a bűncselekményből származó haszon megtartásában.

Nagy József korábban azt nyilatkozta: Pelikán László a barátja és tanácsadója volt. Pelikán László ugyanakkor egyszer azt mondta: a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a "fél világban" kereste a polgármestert. De utóbb épp a késedelmes intézkedés miatt érte bírálat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot Úri község egykori polgármesterének ügyében.

Pelikán László az APEH bűnügyi igazgatói posztját 1999. január- februárjában töltötte be, ebből az állásából a PKKB-n hétfőn megkezdődött Teve utcai aranyügy miatt függesztették fel. Ebben az eljárásban vámorgazdaság vétségével vádolja az ügyészség.

(MTI)