Vágólapra másolva!
Korrupcióellenes törvénycsomagot terjeszt még az ősszel az Országgyűlés elé a Szabad Demokraták Szövetsége. Az ellenzéki párt szerint a kormány a nemzeti jelzővel illetett ügyekben - mint az autópálya, a földalap vagy a Nemzeti Színház - kitárta a korrupció kiskapuit, és amíg ez így van, addig az adómorálon sem lehet javítani.
Vágólapra másolva!

Magyar Bálint, az SZDSZ pártelnöke közölte, hogy az SZDSZ szakértői még dolgoznak a több törvényt - köztük a közbeszerzési, a hitelintézeti jogszabályokat és a büntető törvénykönyvet - is érintő korrupcióellenes csomagon, de az hamarosan elkészül, és néhány héten belül benyújtják a parlamentnek.

A szabad demokraták elnöke úgy vélte: a kormány hasonló elnevezésű törvénytervezetének nincs igazán hitele, mert nem szorítja vissza a közös fazékból maguknak nagykanállal merítgetőket. Az SZDSZ öt-hat törvényt is érintő módosító indítványa ezzel szemben garanciát jelentene az adófizetők forintjainak nyilvánosság által ellenőrizhető elköltésére - mondta Magyar. "Hogy ez ma mennyire nem így van, azt bizonyítja a költségvetési tervezetben a Miniszterelnöki Hivatalnak címkézett több tízmilliárdos összeg is, mely azután az ÁPV Rt.-n keresztül végül más felhasználókhoz, például a közlekedési tárcához jut el" - érvelt a politikus.

Alapvető változást sürget az SZDSZ a fennállásának tizedik évfordulóját szeptember 30-án ünneplő magyar önkormányzati rendszer finanszírozása terén is - jelentette be a sajtótájékoztatón Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke. Az SZDSZ szerint ugyanis, amíg az önkormányzatok pénzforrásaiknak csupán öt százalékával rendelkezhetnek szabadon, nemcsak önállóságukra nincs valódi biztosíték, de arra sem, hogy beruházásaik gyümölcseit maguk élvezhetik - mondta a politikus.

A parlamenti alelnök önmagát minősítő kijelentésnek nevezte a miniszterelnöki hivatal vezetőjének minapi közlését, amelyben szerinte Stumpf István az önkormányzatok mozgásterének csökkentését szorgalmazta.

(MTI)

Ajánló: