Horn szerint a társult országoknak ki kell kényszeríteniük az EU-tól a bővítési stratégiát<br/>

Vágólapra másolva!
A Szövetség az Európai Magyarországért nem a kormány integrációs politikájának kritizálására jött létre, hanem a csatlakozási folyamat előmozdítása és az európai politikai kultúra magyarországi meghonosítása érdekében. Ezt Horn Gyula mondta a parlament integrációs bizottságának szerdai budapesti ülésén.
Vágólapra másolva!

Horn Gyula exminiszterelnök az elnökletével megalakult mozgalomról (SZEM) adott tájékoztatást a testületnek, a bizottság meghívására.

A szocialista politikus szóvá tette a bővítési stratégia hiányát. Szerinte ezt a társult országoknak ki kell kényszeríteniük az EU-tól. Szólt arról is: egyre nő a bővítés ellenzőinek száma az EU-n belül, ezért nem szabad semmilyen ürügyet szolgáltatnia Magyarországnak arra, hogy a kritikáknak táptalajt adjon. Szerinte mérhetetlen károkat okoz például, ha ellenségnek tekintik egymást a politikai ellenfelek.

Horn szerint Magyarországnak újra kell gondolnia fejlesztési és pénzügyi politikáját, ha az EU esetleg újra kitolná a bővítés időpontját. Hozzátette: Németh Miklós exkormányfő korábbi megnyilatkozásával szemben meggyőződése, hogy Magyarország van olyan érett a felvételre, mint csatlakozása előtt például Portugália volt. Szerinte Magyarország, Szlovénia és Észtország kész arra, hogy 2003-tól tag legyen, ami az EU-nak sem okozna komolyabb áldozatvállalást.
Horn azt mondta: a társadalmat tájékoztatni kell a tagság előnyeiről és hátrányairól, mert a folyamat a társadalom támogatásával lesz sikeres.

A csatlakozás szempontjából kritikusnak értékelte a magyar mezőgazdaság és a romák helyzetét.
Kiemelte a kormányzat felelősségét a nemzeti egyetértés minimumának megteremtésében és közölte: a csatlakozás feltétele, hogy a kormányzati politika eurokomform legyen. Ez utóbbi kapcsán kiemelte az önkormányzatiság és a szociális partnerség érvényesülését.

Elhangzott, hogy a SZEM klubhálózat létrehozását tervezi, akciókat szervez és havi értékelést készít a csatlakozás szempontjából az ország helyzetéről.

Szájer József, a bizottság fideszes elnöke üdvözölte, hogy Horn Gyula Magyarország és nem az unió szempontjait tartja elsősorban szem előtt az integráció kapcsán.
A bizottsági elnök az ülés szünetében újságíróknak kijelentette, hogy a volt kormányfő meghívásával nem az MSZP-n belül akart feszültséget kelteni. Azt mondta: az volt a célja, hogy a testület tájékozódhasson egy "fontosnak ígérkező mozgalomról", amelynek vezetője mindig is az integráció elkötelezettje volt. Szerinte a meghallgatás jó példája a kormány és az ellenzék közötti párbeszédnek.

Az MSZP-s Szanyi Tibor úgy vélte, hogy a meghívás célja a mozgalom megalakításával összefüggő MSZP-n belüli "látszatfeszültség" gerjesztése volt. Ennek ellenére úgy értékelte, hogy az exkormányfő beszámolója korrekt volt, és rámutatott a civil mozgalom jelentőségére.

(MTI)