Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróságon csütörtökön folytatódott 4-es metró pere, melyen Medgyessy Péter volt pénzügyminisztert és Demszky Gábor főpolgármestert hallgatták meg. Mindketten egybehangzóan azt állították, hogy 1998-ban a szerződő felek közös akarata egyértelműen a 4-es metró megépítésére irányult.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Önkormányzat részéről Demszky Gábor, az állam képviseletében pedig Medgyessy Péter írta alá 1998 áprilisában azt a metróberuházásra vonatkozó megállapodást, amelyet 1998 novemberében az új kormány pénzügyminisztere felmondott. A főváros emiatt pert indított az állam ellen. Ebben az eljárásban a bíróság 1999 áprilisában jogerősen is kimondta, hogy a felmondás érvénytelen, így tehát a metróberuházásra vonatkozó szerződés jelenleg is érvényben van.

A szerződés szerint a Dél-Buda - Rákospalota metróvonal Etele tér és Baross tér közötti szakaszának finanszírozásában 40 százalékot vállal a Fővárosi Önkormányzat, 60 százalékot, illetve a külföldi hitelek garanciáit pedig a magyar állam nyújtja. A Fővárosi Önkormányzat követelése az állammal szemben jelenleg több mint 80 milliárd forint.

Ajánló:

Minden, amit a 4-es metróról tudni érdemes.

Korábban:

(1999.05.18.)