Épülhet a Szabadság téri mélygarázs <br/>

Vágólapra másolva!
A terveknek megfelelően 2002 júliusáig elkészül a 807 férőhelyes mélygarázs Budapesten az V. kerületi Szabadság tér alatt. Karsai Károly polgármester ismeretei szerint az osztrák kivitelező négymilliárd forint körüli összegért építi meg a négyszintes mélygarázst.
Vágólapra másolva!

Karsai Károly polgármester a szerződésmódosítás aláírásakor elmondta, hogy az 1994-ben kötött megállapodás aktualizálásával lehetőséget teremtettek a környezetvédelmi és közlekedési szempontból egyaránt fontos beruházás megépítésére. A szerződés alapján a garázs 35 év múlva kerül vissza az önkormányzat tulajdonába. Megnyitásától azonban egyre növekvő számban (40-90) parkolóhelyet kap az önkormányzat, amit hasznosítanak.

A polgármester szerint az építés alatt különös figyelmet fordítanak a növényzet védelmére, a beruházás elkészülte után pedig környezetvédelmi és esztétikai szempontból egyaránt a belváros történelmi arculatához igazítják a felszínt, ahol parkot alakítanak ki.

A beruházás építése ellen tiltakozó Levegő Munkacsoport bírósághoz fordul, mivel több szempontból is elfogadhatatlannak tartja a mélygarázs építését. A környezetvédők úgy vélik, hogy a belvárosban tervezett mélygarázsok építését szorgalmazókat politikai szándék vezérli, ezért is készül el ez a parkoló a következő választások idején. Meggyőződésük, hogy felesleges milliárdokat költeni a később üresen kongó betonkolosszusokra azért, hogy "néhány tucat bankár és külföldi cégvezető" óránként 500-1000 forintért kényelmesebben parkolhasson.

A téren lévő szovjet hősi emlékművet, a nemzetközi szerződéseknek megfelelően, méltó módon megőrzik, helyén hagyják.

(MTI)

Ajánló: