Törvénysértő tender a Belügyminisztériumban

Törvénysértés miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a Belügyminisztérium nyomrögzítő anyagokra kiírt tenderét. A tárca egy általa kijelölt holland cégtől - versenyeztetés nélkül - kívánta beszerezni a rendőrségi bűnügyi technika fontos alapanyagait. A bizottsági határozatból azonban kiderül: nem indokolható más gyártók kihagyása a pályázatból.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) elnöke hivatalból kezdeményezett eljárást a Belügyminisztérium (BM) ellen, mert a tárca egy nagy értékű vásárlás esetében nem írt ki nyílt pályázatot. A BM a rendőrség bűnügyi szolgálatánál használatos nyomrögzítő anyagokat hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos eljárásban kívánta beszerezni egy holland cégtől.

Az eljárás során a BM arra hivatkozott, hogy azért kérték ajánlattételre csupán ezt az egyetlen vállalatot, mert az anyagok összetétele üzleti titok, ezért az a nyílt eljáráshoz szükséges részletes meghatározásban nem írható le. Igaz ugyan - érvelt a tárca -, hogy a holland cég nem az egyetlen gyártója az ilyen különleges szereknek, ám az eddig még nem használt, nem tesztelt új termék bevezetése megbénítaná a bűnüldözői munkát.

A döntőbizottság ezzel szemben megállapította, hogy a BM sem olyan műszaki, technikai sajátosságokat, sem olyan kizárólagos jogokat nem tudott igazolni, amelyek megalapoznák a hirdetmény kiírása nélküli közbeszerzést.

Mindezekre figyelemmel a bizottság a BM, az eljárás során hozott valamennyi döntését - az ajánlati felhívásig bezárólag - megsemmisítette, mert a minisztérium megsértette a közbeszerzési törvényt.

A határozatot követően a nyomrögzítő anyagok vásárlását már csak olyan - nemzetközi - pályázat útján szerezheti be a BM, amelyben más piaci szereplők is ajánlatot tehetnek.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(1999. november 26.)