Egy tanú alátámasztotta a vesztegetéssel kapcsolatos vádpontot a Várhegyi-perben<br/>

Vágólapra másolva!
A Várhegyi Attila, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára és 9 társa ellen indított, az 1994-95-ben elkövetett cselekmények miatt folyó büntetőperben a Budakörnyéki Bíróságon szerdán meghallgatott tanú vallomása alátámasztotta a vesztegetéssel kapcsolatos vádpontot.
Vágólapra másolva!

A tanú a tárgyaláson azt állította, hogy a reklámtevékenységgel foglalkozó Mahir Szolnok Kft.-nél az 1994-es választások előtt több fiktív számlát is kiállítottak. Közölte: bár a számlákon szereplő cégek valóban befizették a Mahirnak az ott szereplő összegeket, a kft. ténylegesen nem végezte el a számlák tanúsága szerint kifizetett munkát. Az így befizetett összegeket pedig elkülönítve kezelték.

Az ügyészség a többi között azzal vádolja Várhegyi Attila elsőrendű vádlottat, hogy az 1994-es választások előtt a Fidesz, illetve a saját kampányára 1,3 millió forintot szerzett különböző cégektől.

A tanú a vádbeli cselekmények idején a Mahir Szolnok Kft.-nél volt alkalmazásban, jelenleg pedig annak utódjánál dolgozik. Mindkét cégnek Simó József másodrendű vádlott a vezetője. A vesztegetéssel kapcsolatos vádpont pedig részben Simó József beismerő vallomásán alapszik.

Várhegyi Attila az eljárás során mindvégig következetesen tagadta az ellene felhozott vádakat.

(MTI)

Korábban:

(2000. május 30.)