Metróvita ítélethirdetés előtt<br/>

Vágólapra másolva!
Pénteken hirdet ítéletet a bíróság az értékét tekintve az évszázad legnagyobb perének nevezett metróperben. Szokatlan módon a jogi képviselők már az ítélethirdetés előtt nyilvánosságra hozták érveiket.
Vágólapra másolva!

Nem volt felhatalmazása arra Medgyessy Péter pénzügyminiszternek, hogy az állam nevében a költségvetést 20 éven keresztül érintő metrószerződést aláírja, így az jogtalan, tehát semmis - summázták érvelésüket az állam jogi képviselői tegnap. Véleményük szerint ha a bíróság szentesítené döntésével a szerződést, akkor ezentúl bármelyik pénzügyminiszter kontroll nélkül aláírhatna bármekkora összegről szóló váltót az állam nevében. A pénzügyminiszternek azért nem volt joga dönteni a kérdésben, mert a költségvetést évente a mindenkori parlamenti képviselők szavazzák meg. Döntésével kötelezettséget rótt a költségvetésre, elvonta a parlament hatáskörét. Ha a bíróság esetlegesen megítélné a főváros követelését, akkor, ha a kormány be is terjeszti a következő költségvetés tervezetében a megfelelő összeget, a képviselők leszavazhatják azt.

Gárdos István, a főváros jogi képviselője elmondta: furcsállja, hogy az állam képviselői három nappal az ítélethirdetés előtt nyilvánosságra hozzák álláspontjukat, ami a bírósági eljárás szempontjából zavaró lehet. Szerinte a pénzügyminiszter vállalhat hosszabb távra olyan kötelezettséget, amire nem kell külön a költségvetésben kitérni, ha az úgy teljesíthető, hogy a költségvetést nem veszélyezteti. Emellett a polgári jog feljogosítja a pénzügyminisztert, hogy az állam nevében eljárjon. A főváros ezért azt kéri a bíróságtól: kötelezze az államot arra, hogy egy összegben fizesse meg a finanszírozási költségnek a szerződésben vállalt 60 százalékát, ha pedig ezt egy összegben nem tudja vállalni, úgy a metróépítéssel párhuzamosan ütemezve teljesítse a kötelezettséget. Gárdos hozzátette: az államháztartási törvény kitér arra, hogy bírósági ítélet alapján az államkincstár akkor is köteles teljesíteni a követelést, ha az nincs benne a költségvetésben.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. szeptember 13.)