Nincs koalíciós feszültség<br/>

Vágólapra másolva!
A kormánypárti politikusok szerint nem jelez koalíciós feszültséget, hogy az elmúlt napokban többször is egymás ellen szavaztak a parlamentben.
Vágólapra másolva!

A Fidesz az elmúlt napokban többször is magára maradt véleményével a parlamentben, mert koalíciós partnerei "külön" szavaztak. Hétfőn a Fidesz akarata ellenére került le napirendről a hódmezővásárhelyi közgyűlés feloszlatásáról szóló javaslat - az FKGP és az MDF is megszavazta a szocialista indítványt. A kisgazdapárt másnap bejelentette: önálló polgármester-jelöltet indít Hódmezővásárhelyen a Fidesz támogatta Rapcsák András ellenében.

Kedden csak a legnagyobb kormánypárt voksolt igennel az olajhatározat azon módosító indítványára, amely az előző kormányokat tette felelőssé. A demokrata fórum és az ellenzék szavazataival, és a Fidesz és az FKGP szándéka ellenére vették tárgysorozatba Medgyasszay László (MDF) törvényjavaslatát a Nemzeti Földalapról. Bár a kormány nem támogatta, mégis elfogadták a hadiárvák támogatásáról szóló SZDSZ-es javaslatot is.

Az említett ügyek egyike sem a koalíciós kormányzás jelensége, hanem olyan egyedi esetek, amelyekről a polgári pártok különféle politikai véleményeket vallanak - nyilatkozta lapunknak Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Elmondta: attól, hogy koalícióban kormányoznak, az egyes pártok önállóan működnek.

A vásárhelyi ügy nem a kormányprogram része, csupán egy alkotmányos konfliktus volt, amelynek föloldását a koalíció pártjai nem azonosan képzelték el. Szerinte az olajügy sem a kormányzás menetrendjéhez tartozik, hanem egy olyan aktuálpolitikai kérdés, amelyben eltért a koalíciós pártok álláspontja, a Nemzeti Földalap kérdésében pedig csak annyi történt, hogy Medgyasszay László elébe ment a kormány készülő törvényjavaslatának, amelynek bizonyos részleteiben az ellenzék inkább az MDF-fel ért egyet, mint a Fidesszel.

Hasonlóan vélekedett a kisgazdák frakcióvezetője is, aki szerint semmilyen feszültség sincs a koalíciós partnerek között, véletlen egybeesés, hogy néhány napon belül több ügyben is eltérő volt a pártok álláspontja. Bánk Attila emlékeztetett rá, hogy az olajjavaslat "lelkiismereti szavazás" volt, a frakció egy része úgy vélte, az olajbizottságnak kell megállapításokat tennie.

Hódmezővásárhely jogi kérdés volt, mert a képviselő-testület már feloszlott, így természetesen egységesen a határozati javaslat napirenden tartása ellen szavaztak, a Nemzeti Földalapról szóló indítványt pedig a Fidesz és az FKGP megszavazta - mondta Bánk Attila. Hozzátette: az, hogy Hódmezővásárhelyen önálló jelöltet indítanak helyi ügy, de a lényeg az, hogy mindenképpen kormánypárti polgármester lesz a városban.

A felsorolt esetek nem a koalíciós nézeteltéréseket, hanem az MDF önálló és egyértelmű véleményét jelentik - nyilatkozta Csapody Miklós. A demokrata fórum frakcióvezető-helyettese úgy vélte: az előzetes egyeztetések természetesen megkönnyítették volna a helyzetet, de képviselőik a körülmények alapos ismeretében alakították ki álláspontjukat. Arról nem tehettek, hogy véleményük más pártokéval is egybeesett - tette hozzá Csapody Miklós.

Havas Iván, Nagy Szilvia

(Magyar Hirlap)

Korábban:

(2000. szeptember 28.)