Megkapták az önkormányzatok az árvízi támogatás utolsó részletét<br/>

Vágólapra másolva!
Megérkezett az önkormányzatok számlájára az árvízi károk enyhítésére szánt állami támogatás utolsó részlete is. A települések folyamatosan utalják ki a pénzeket a rászorultaknak. A helyreállításhoz élő munkaerő formájában nyújtott támogatás fedezete még nincs minden megyei munkaügyi központ számláján. Az önkormányzatok a munkadíj teljes összegét elszámolhatják.
Vágólapra másolva!

Feltehetően már valamennyi önkormányzat számlájára megérkezett az árvízi kárenyhítésre fordított állami támogatás teljes összege - mondta Kozári László, a helyreállítási és újjáépítési bizottság titkára. Hozzátette: tudomása szerint a Belügyminisztérium hétfőn folyósította az utolsó részletet is.

Ezzel a tétellel együtt összesen 6,2 milliárd forintot utaltak ki a személyi tulajdonú ingatlanok helyreállítására. A kötelező önkormányzati feladatot ellátó épületek újjáépítése kapcsán a bizottság csak az állami támogatás 60 százalékáról rendelkezett. Ez az 1,8 milliárd forint már megérkezett a helyhatóságok számlájára.

A támogatás maradék 40 százalékát élőmunka formájában kapták-kapják a települések: az 1,2 milliárd forintot a Gazdasági Minisztérium utalja át a megyei munkaügyi központoknak. A munkaügyi központok a támogatás erejéig szakembereket és szakipari munkásokat küldenek a helyreállításhoz.

A Gazdasági Minisztérium a lap információja szerint még nem fejezte be az utalást. A megyei munkaügyi központok megelőlegezték a pénzt, s megkötötték a szerződést az önkormányzatokkal.

- A Gazdasági Minisztérium valószínűleg azért utalta ilyen lassan a pénzeket, mert a közmunkapályázat eredményére várt. Nem lehetett tudni, mennyit kell a rendelkezésre álló 1,2 milliárdos keretből közmunkára költeni, s mennyi marad a munkaügyi központok által finanszírozott közhasznú munkára - véli Péter Ferencné, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ osztályvezető-helyettese.

Az árvízi helyreállításban Jász-Nagykun-Szolnokban a támogatás révén 500-an vesznek részt, 60 százalékuk munkanélküli. A megye 45 településén összesen 330 millió forint értékű munkaerőt finanszíroznak központi pénzekből. Egy-egy falu 134 ezer és 41 millió forint közötti összeget költhet erre. Két önkormányzattal azonban még mindig nem sikerült megkötni a szerződést - tudta meg a Népszava Péter Ferencnétől. Szolnokon és Vezsenyben ugyanis olyan nagy a kár, hogy még nem találtak hozzáértő vállalkozót. Ezekkel a helyhatóságokkal jövő héten írják alá a dokumentumokat.

A közhasznú munka finanszírozása miatt egyébként sokáig kétségekkel küzdöttek az önkormányzatok. Az első utasítás szerint ugyanis a vállalkozó munkadíja után fizetendő áfát a településeknek saját zsebből kellett volna fizetniük. A döntéshozók ugyanis nem vették figyelembe, hogy a helyreállítás számlái után éppúgy kell áfát fizetni, mint bármilyen más számla esetén - mondta a lapnak Mészáros Zoltán, Tiszavárkony polgármestere. Hozzátette: ezzel 25 százalékkal megrövidítették volna az önkormányzatokat.
Tiszavárkonyban például a 14 milliós munkadíj után a falunak 4 milliót kellett volna saját zsebből állnia. Végre tisztázódott a helyzet, a helyhatóságok elszámolhatják a teljes fizetendő összeget. Pénteken folyósították egyébként az utolsó részletet a tiszavárkonyi károsultaknak is.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. április 18.)