Csalással vádolják Úri volt polgármesterét<br/>

Vágólapra másolva!
Csalás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Budapesti V-VIII. és XIII. kerületi Ügyészség Nagy József Úri község volt polgármestere és társai ellen. A társaság jogosulatlanul igényelt vissza 85 millió forintot az adóhivataltól.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Főügyészség ismertetése szerint K. A. és B. S. vádlottak H. Sz. vádlott közvetítésével 1996. július 29-én fiktív adásvételi szerződést kötöttek a Szolidaritás Szakszervezeti Munkásszövetség tulajdonát képező balatonlellei üdülőingatlanra. A szerződés szerint a K. A. vezette cég 380 millió forintért megvásárolja a Szakszervezeti Munkásszövetség ingatlanát. Az ingatlan adásvételével kapcsolatban - mely mögött tényleges pénzmozgás nem volt - a K. A. által képviselt vevő cég 85 millió forint áfa visszaigénylése iránti bevallást nyújtott be az illetékes Pest megyei APEH Igazgatósághoz. Az adó-visszaigénylési kérelemhez K. A. és társai hamis okiratokat csatoltak be, és E. I. - aki a kiutalás előtti ellenőrzést végző Ellenőrzési Osztály vezetője volt - tudva a visszaigénylés alapját képező ügylet valótlan voltáról, engedélyezte a kifizetést.

Az 1999. november 20-án kiutalt 85 millió forintot a K. A. és H. I. vádlottak által kifejezetten e célra különböző bankoknál megnyitott számlákra utalták, mely számlákról azután a jogosulatlanul visszaigényelt áfa az ügylet mögött álló és arra megbízást adó N. J. vádlotthoz került - tudatja az ügyészség közleménye.

Nagy József, Úri volt polgármestere 1997 augusztusában külföldre távozott. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság ezt követően rendelt el nyomozást ellene. A volt polgármester 1999 januárjában önként tért vissza Magyarországra egy héttel azután, hogy nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A volt polgármestert ezt követően előzetes letartóztatásba, majd 1999 júliusában szabadlábra helyezték.

(MTI)

Korábban:

(1999.07.12.)