Szocialista kérdések Homoki-ügyben<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Tóth Károly szocialista országgyűlési képviselő szerint Demeter Ervinnek, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszternek levélben kellene kikérni Szabó János (FKGP) honvédelmi miniszter véleményét arról: nem jelent-e kockázati tényezőt nemzetbiztonsági szempontból az, hogy Homoki János, a Honvédelmi Minisztérium kisgazda politikai államtitkára saját megfogalmazása szerint "privát vádalkut kötött" olajbűnözőkkel a III/III-as osztályról szóló információkért cserében.

Az MSZP-s képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy Homoki Jánosnak a legszigorúbb nemzetbiztonsági átvilágításon, az úgynevezett C típusún kellett átesnie, mielőtt mostani posztját elfoglalta. Az akkori vizsgálat azonban kockázati tényezőt nem tárt fel. A szocialista politikus azt mondta: a közeljövőben kérdést kíván ezzel kapcsolatban feltenni Demeter Ervinnek a parlamentben.

Tóth Károly úgy vélte: nyilatkoznia kell az ügyben Torgyán József kisgazda pártelnöknek is, akinek arra a kérdésre kell választ adnia, hogy a kisgazda honvédelmi államtitkár országgyűlési képviselőként vagy az FKGP megbízásából találkozott-e az olajügyekkel kapcsolatba hozott személyekkel. Hozzátette: számára az is kérdés, hogy miért volt szüksége a kisgazdapártnak 1998. elején III/III-asokról szóló adatokra.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. szeptember 29.)