Kövér szerint a Fidesz csak az olajbizottság törvénytelen működését szeretné megszüntetni <br/>

Vágólapra másolva!
Kövér László visszautasítja az ellenzéki pártoknak azt a vélekedését, miszerint a Fidesz siettetné az olajbizottság munkájának befejezését. A Fidesz elnöke szerint az említett bizottság hónapok óta törvénytelenül működik, s javaslatukkal csak ezen az állapoton kívánnak változtatni. Kövér szerint a parlament később arról is dönthet, hogy meghosszabbítja a testület működését.
Vágólapra másolva!

A legnagyobb kormánypárt elnöke szerint az ostobaság és a rosszindulat keresztezése az a feltételezés, hogy a koalíció pártjainak az érintettsége okán szeretnék gyorsan lezárni az olaj-ügyeket.

Kövér László szerint a kormánykoalíció pártjai sem politikai, sem jogi értelemben nem tehetők felelőssé az úgynevezett olajos ügyek kialakulásáért, illetve azért a folyamatért, ami a parlamenti bizottság létrehozásához vezetett. A Fidesz vezetője emlékeztetett rá: a legsúlyosabb gyanúsítást is azzal a fél mondattal vezették be az MSZP képviselői, hogy nincs bizonyítékuk állításukra.

Kövér László az olajbizottság munkájával kapcsolatban kifejtette, hogy a testület hónapok óta illegitim módon működik, hiszen az eredeti határozat szerint a bizottságnak a megalakulásától számított hat hónapon belül le kellett volna tenni jelentését az Országgyűlés asztalára. ''Így nyár óta a bizottság működésének semmiféle jogi alapja nincs, s ezen változtat a Fidesz javaslata'' - mondta a politikus. A párt előterjesztése szerint a bizottság november végéig kapna haladékot munkája befejezésére. ''A november végi határidő azt jelenti, hogy az Országgyűlésnek a jövő év elején lesz módja a megállapításokról tárgyalni'' - közölte Kövér László.

A pártelnök hozzátette: amennyiben így történik, s a parlament megvitatja az olajbizottság jelentését, dönthet úgy is, hogy meghosszabbítja a testület működését. Kövér László a továbbiakban elmondta, hogy egy parlamenti bizottság nem tudja átvenni azoknak az igazságszolgáltatási szervezeteknek a feladatait, amelyek a törvényesség felett őrködnek. Megjegyezte: a kormány kérésére a bíróságok kiemelten kezelik az úgynevezett olaj-ügyeket, felgyorsultak a peres eljárások a megvádoltakkal szemben.

(MTI)

Korábban:

(2000.09.27.)