Szakértők szerint kábelfektetés miatt rogyott meg a VIII. kerületi Kőris utcai ház<br/>

Vágólapra másolva!
A Józsefvárosi Önkormányzat véglegesen elhelyezte a valószínűleg kábelfektetés miatt kedden megroggyant VIII. kerületi, Kőris utcai ház lakóit. Szakértői vélemény szerint a kárt kábelfektetés okozta. A megroggyant ház kezelője eljárást indított az ügyben.
Vágólapra másolva!

Kedden a főváros VIII. kerületében levő Kőris utcai házban öt lakás vált életveszélyessé, ezért az azokban élő 18 személy elhelyezését az önkormányzatnak azonnal meg kellett oldania. A felújított Futó utca 13. szám alatti épületben az érintett családok nem ideiglenes, hanem végleges elhelyezést kaptak. További öt család elhelyezésén - akiknek nem vált közvetlenül életveszélyessé a lakása - jelenleg dolgozik az önkormányzat.

A Józsefvárosi Vagyonkezelő Kft., a megroggyant ház kezelője ismeretlen tettes ellen eljárást indított az épület tönkretétele miatt. Az önkormányzat igazságügyi szakértő véleményezését javasolja az ügyben, bár a helyszínen felvett elsőfokú építési szakhatósági vélemény és a tűzoltóság véleménye szerint a kárt a kábelfektetés okozta.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.10.)