Vágólapra másolva!
A két hónapja lángoló pusztaszőlősi gázkút közelében fekvő településeken holnapra befejeződik a lakossági károk feltérképezése. Az eddigi adatok szerint a teljes kárösszeg a benyújtott és elbírált lakossági igényekkel együtt sem haladja meg a Mol Rt. vezetése által hetekkel ezelőtt prognosztizált 1,1-1,5 milliárd forintot. Ezt később már csak az elégett gáz értéke növeli, azt azonban csupán a jövő hét végére várható elfojtás után lehet felmérni.
Vágólapra másolva!

Több mint egy hete tart a lakossági károk felmérése a Psz. 34. számú gázkút környéki falvakban. A szakemberek holnap már részeredményekkel is szolgálhatnak az igények mértékéről - tájékoztatta a Népszavát Rideg István, a kárfelmérő bizottság vezetője.

Az eddig feldolgozott adatok szerint a pusztaszőlősi gázkitörés okozta károk mértéke nem haladja meg a hetekkel korábban előrejelzettet - tudtuk meg Bokor Csabától, a Mol Rt. ügyvezető igazgatójától. Mint elmondta, a kitöréselhárítás, a vízvédelem érdekében tett intézkedések és a majdani rekultiváció költségei összességében sem lépik túl a korábban említett 1,1-1,5 milliárd forintot. Sőt: a falunak - kártalanításként - beígért gázközmű kiépítése sem emeli magasabbra ezt az értékhatárt.

A több mint hatvan nap alatt elégett gáz mennyiségének felmérése csak azután kezdődhet meg, ha a szakemberek elfojtják a lobogó gázkutat. A megkezdett ferdefúrás folytatása előtt sok mérési feladatot kell még elvégezni a területen. Éppen ezért a mélyítésben az elmúlt napokban nem sikerült előrelépni. Ugyanakkor a ferdefúrás befejezésére egyetlen lehetőség nyílik, így azt nem lehet elkapkodni - hangsúlyozta Bokor Csaba.

A ferdefúrás mélyítésében 920 méteres szintig kell eljutni, a fúrócső ekkor hozzávetőlegesen 1 méterre lesz a jelenlegi kút aknafalától. A ferdefúrás béléscsövének kiépítése után cementezni kell a két akna közötti részt, majd újabb méréseket végezni. Csupán ezután lehet megkezdeni a befúrást. A jelenlegi adatok szerint erre legközelebb a jövő hét végén nyílik lehetőség. A környék rekultivációja pedig ezután kezdődik meg.

Gázészlelő kútsort alakít ki a földgázkitörésnél az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) az egész Békés megyét ivóvízzel ellátó vízkincs szennyeződésének megelőzésére - tájékoztatott kedden Kovács Gábor, az Ativizig igazgatója. A Békés-Csanád alatti ivóvízkincset veszélyezteti a gázkitörés miatt előtörő, 72 Celsius-fokos hévíz, amely ha leszivárogna a víznyerő helyre, a megye vezetékes ivóvízellátását fenyegetné.

(Népszava)

Korábban:

(2000. szeptember 14.)