Precedens jellegű per kezdődött csütörtökön a párizsi esküdtszék előtt. Első ízben állt bíróság elé ugyanis egy francia állampolgár külföldi szextúra idején fiatalkorú ellen elkövetett nemi erőszak vádjával. 1994 óta bíróság elé lehet állítani azt a francia személyt, aki külföldi útja során kiskorú személlyel szemben szexuális bűncselekményt követ el.

A 48 éves Amnon Chemouil, a párizsi közlekedési vállalat hivatalnoka a vád szerint 1994-ben, egy pattayai szállodában megerőszakolt egy 11 éves helybéli kislányt. Az esetet a francia turista svájci barátja rögzítette videoszalagra, melyet két évvel ezelőtt a svájci férfi holmijai között találtak meg a helvét vámosok. Ez a kazetta képezi a vád alapját, melyet azonban az elkövető nem is próbált tagadni.

Közlése szerint az esemény "honorálásaként" 21 frankot (mintegy 840 forintot) adott a kislánynak, és 125 frankot (mintegy 5000 forintot) a nővérének. Chemouil 1992 óta rendszeresen utazott szexuális kalandok céljával Thaiföldre.

A svájci nyomon elindult francia vizsgálat során Chemouil lakásán megtalálták a Svájcban fellelt kazetta másolatát, valamint számos más pornográf és pedofil tartalmú videoszalagot. A videofelvételen szereplő áldozatot az UNICEF illetékesei kutatták fel Thaiföldön. Az időközben serdülővé cseperedett thaiföldi lány csütörtökön személyesen jelent meg a párizsi esküdtszék előtt, hogy tanúként vallomást tegyen. Jogi képviseletét az UNICEF látja el.

A vádlott ügyvédje a per kezdetekor kijelentette, hogy védence nem tagadja a tett elkövetését, de szeretné remélni, hogy esetében nem fognak mindazok felett ítélkezni, akik évente milliószám keresik fel hasonló céllal a távol-keleti országot.

Hasonló értelemben foglalt állást az UNICEF ügyvédje is, aki arra figyelmeztetett, hogy a per során egyetlen ember tetteiről kell megfelelő döntést hozni, s az ítéletnek nem szabad a jogos mértéken túl a példastatuálás törekvéséből kiindulva a gyermekek ellen világszerte elkövetett összes hasonló bűnt megtorolnia. Az eddig példátlan perben péntekre várják az ítéletet.

(MTI)