Balla Dániel védett tanú

Balla Dániel jelenleg különösen védett tanú - tudta meg a Magyar Hírlap az érintettől. Személyi kíséretet kapott ő maga, és éjjel-nappali őrzést tartózkodási helye, minekutána Székely Zoltánt, a közbeszerezési bizottság kisgazda elnökét közreműködésével tetten érték, amint 20 millió forintot akart elvinni a vállalkozótól. A védett tanú szerda este hét órától nyilatkozhat - így szól az engedély, meg kellett ugyanis várnia a legfőbb ügyész sajtótájékoztatóját a nagy politikai vihart kavart zsarolási botrány fejleményeiről.

Kezdettől azt gondoltam, hogy Székely saját zsebre dolgozik - közölte a lappal Balla Dániel, aki nem adott hitelt Székely Zoltán, a parlament közbeszerzési bizottsága volt elnöke azon kijelentésének, hogy ő dolgozik a kisgazdapárt kasszájának feltöltésén, és hogy a Fradinak is szállít pénzt.

Balla Dániel szerint nem fordult elő vele hasonló zsarolási eset korábban. Cége, a Pest Megyei Víz- és Csatornaépítő Kft. tíz éve működik. Balla állítása szerint nem konzultált vállalkozókkal, mielőtt szeptemberben a rendőrséghez fordult. ''Információm volt Székely úrnak ilyen jellegű módszereiről'' - szögezte le lapunknak Balla. ''Politikusokkal nem konzultáltam, hisz nem állok kapcsolatban egyik párttal sem''.

A Magyar Hírlapnak arra a kérdésére, hogy Szigethalom polgármesterét, Fáki Lászlót (SZDSZ) beavatta-e a történésekbe, Balla így felelt: ''Fáki urat tájékoztattam, hisz őt is érintette a fenyegetések egy része. Azt javasolta, hogy zárkózzunk el''. Balla elmondása szerint miután Székely első javaslatától, hogy vonják be a 600 milliós beruházásba fele arányban a Csőszer Kft.-t, ő maga elzárkózott, Székely javasolta a Penta Kft. részvételét. Kiderült, az általa ajánlott cégtől is várta volna Székely a 30 milliót. ''A Pentával csak a szándéknyilatkozatig jutottunk, mert számukra is kiderült, hogy a 30 millió forintot nem lehet kigazdálkodni'' - mondta a lapnak a vállalkozó.

Ebből is látható, hogy nincs is 30 millió forint többlet ebben a munkában - szögezte le lapunknak. Arra a kérdésre, hogy szeptemberig miért nem fordult a rendőrséghez, jóllehet Székely már a nyáron megzsarolta, és közvetítők útján többször zaklatta őt, Balla azt a választ adta: reménykedett abban, hogy Székely meggondolja magát és visszavonul. ''Bíztam abban, hogy nem váltja be a fenyegetését, ugyanakkor sok jel utalt arra, hogy ez ennél sokkal komolyabb. Rám küldte az APEH-et, és a közbeszerzési döntőbizottságon keresztül is érdeklődött utánam'' - közölte Balla. A környezetvédelmi bizottságban, amelynek alelnöke volt, egyébként szintén ugyanezt játszotta el Székely. Itt pedig a környezetvédelmi alap pénzeit osztják, amelyben szintén érdekelt a Pest Megyei Víz- és Csatornaépítő Kft. Balla nem nyugodt, nem biztos ugyanis abban, hogy ez egy lefutott ügy - tudta meg a lap az érintettől. ''Hogy ez a lépésem mit vált majd ki a beruházókból, azt csak a jövő fogja eldönteni'' - szögezte le.

Ferenczi Krisztina

Korábban:

(2000.10.18.)