"A választóknak nincs emiljük" - a parlamenti képviselők kevesebb, mint a tizede használja az intern

Vágólapra másolva!
A 385 országgyűlési képviselőből 32-en használják parlamenti e-mail címüket. Az [origo] az elmúlt két hétben felmérést készített a képviselők internetezési szokásairól. Most, amikor egyre gyakrabban - utoljára és a legsúlyosabban éppen ma - vetődik fel az internet szabályozásának ügye, jó tudni, hogy milyen viszonyban vannak a hálóval azok, akiknek adott esetben döntenie is kellhet róla. Az sem elhanyagolható szempont, hogy az elektronikus levelezésen keresztül léphetnek a legközvetlenebbül és a leggyorsabban a választók kapcsolatba képviselőikkel.
Vágólapra másolva!

A 386-ból csupán 18 képviselő véli úgy, hogy az elektronikus levelezés kifejezetten hasznos a választókkal való kapcsolattartásban. A képviselők alig egytizede ellenőrzi rendszeresen e-mailjeit. Megkérdeztük a képviselőket, hogy milyen sűrűn és személyesen ellenőrzik-e beérkezett leveleiket, hány levelet kapnak hetente, mi a kedvenc honlapjuk, segít-e az e-mail a választókkal való kapcsolattartásban, és használják-e levelezésen kívül másra is az internetet.

Október 6-án minden parlamenti képviselő egy öt kérdésből álló e-mailt kapott az [origo]-tól. A kérdőívet a mindenki számára nyilvános, parlamenti e-mail címekre küldtük. Ezek a címek megtalálhatóak az Országgyűlés honlapján, a www.mkogy.hu címen. Mivel kíváncsiak voltunk arra is, hogy egyáltalán elolvassák-e a képviselők e-mailjeiket, ezért arra kértük őket, hogy akkor is küldjenek visszajelzést, ha nem kívánnak a kérdéseinkre válaszolni. 386 képviselője van a magyar Országgyűlésnek, egy hely jelenleg betöltetlen. Nincs e-mail címe 104 képviselőnek, vagyis 281 levelet tudtunk kiküldeni, válasz pedig 32 érkezett. Ez azt jelenti, hogy az e-mail címmel bíró képviselőknek alig több mint 10%-a reagált.

A parlament informatikai osztályától megtudtuk, bármelyik képviselő kaphat parlamenti e-mail címet, tehát az a 104 képviselő, akiknek nincs, nem kértek. Az elküldött levelek sehonnan sem pattantak vissza, ami azt jelenti, hogy a levelek megérkeztek mind a 281 címre.

Pártok szerinti bontásban a válaszok a következőképpen festenek:

142 fideszes képviselő közül 98-nak van e-mail címe, és 9 válasz érkezett.

136 szocialista képviselő közül 101-nek van e-mail címe, és 11 válasz érkezett.

48 kisgazda képviselő közül 38-nak van e-mail címe, és 2 válasz érkezett.

24 szabad demokrata képviselő közül 17-nek van e-mail címe, és 5 válasz érkezett.

16 MDF-es képviselő közül 12-nek van e-mail címe, és 1 válasz érkezett.

12 MIÉP-es képviselő közül 9-nek van e-mail címe, és 3 válasz érkezett.

7 független képviselő közül 5-nek van e-mail címe, és 1 válasz érkezett.

Százalékos arányban az összes képviselő közül a MIÉP frakciójából érkezett a legtöbb válasz, három levelük 25%-ot jelent. A sorrendben második az SZDSZ 20,84%-kal, harmadik az MSZP 8,09%-kal, negyedik a Fidesz 6,34%-kal. Bár csak egy MDF-es és két kisgazda képviselő válaszolt, mivel az MDF-esek kevesebben vannak, ez nekik 6,25%-ot, a kisgazdáknak pedig csak 4,17%-ot jelent.

Az MDF egyetlen válaszolója Csapody Miklós volt, neki külön honlapja is van.

33 női képviselő közül 26-nak van e-mail címe, és öten válaszoltak, míg a férfiak közül 256 e-maillel rendelkező képviselőből 27 válaszolt.

A leggyorsabban Eörsi Mátyás szabad demokrata képviselő reagált, aki éppen online volt, amikor a kérdéseket elküldtük, így alig öt perc múlva válaszolt. Két héten belül kértük a válaszokat, a legutolsó válasz a MIÉP-es Bognár Lászlótól érkezett, nem sokkal a határidő lejárta után.

A válaszadók közül a legtöbben naponta ellenőrzik az e-mailjeiket (21-en), hetente többször teszik ezt heten, és csak ketten nyilatkoztak úgy, hogy ennél ritkábban. Több mint 40 képviselő a parlamenti címre érkező leveleket átirányította egy másik címre. Közülük azonban sokan nem válaszoltak, és a válaszok több mint fele érkezett a parlamenti címről. Vagyis nem kerültek előnyösebb helyzetbe, akik nem csak képviselői irodájukban juthatnak internet közelébe.

Több képviselőnek titkára, titkárnője előszűri a parlamenti címre érkezett e-maileket. Nógrádi László például nem csak képviselő, de közlekedési és vízügyi miniszter is. A parlamenti levelek közül titkárnője, Csépe Béláné naponta továbbítja a minisztériumba a fontosnak tartott leveleket a miniszternek. Nógrádi volt az egyetlen olyan képviselő, aki tagja a kormánynak, és válaszolt megkeresésünkre. Domokos László fideszes képviselő szerint azért is szükség van az előszűrésre, mert sok provokatív levél érkezik hozzá. Néhány képviselő pedig arra panaszkodott, kisegyházak, szélsőséges politikai mozgalmak levelezőlistájuk teljes tartalmát átküldözgetik nekik. 13 képviselő írta, hogy mindig személyesen ellenőrzik elektronikus leveleiket, 10 képviselő mást bízott meg ezzel, kilencen pedig hol így, hol úgy tesznek.

Megkérdeztük, hogy hetente körülbelül hány e-mailt kapnak a képviselők. A legnagyobb forgalma Csapody Miklósnak van, hetente mintegy 300 mailt kap. A második helyen két szabad demokrata politikus, Mécs Imre és Eörsi Mátyás osztoznak, 100 körüli levéllel hetente. A többség 10-25 levelet kap hetente, nyolcan kapnak ennél többet, és heten ennél kevesebbet.

A beszámolók szerint a levelek elenyésző része érkezik a választóktól, a többség a többi politikussal és külföldi szervezetekkel való kapcsolattartásra használja parlamenti e-mail címét. Öt képviselő szerint egyáltalán nem alkalmas az elektronikus levelezés arra, hogy a választókkal közvetlenül kommunikáljanak. A MIÉP-es Kiss Andor egyenesen úgy fogalmazott, hogy "a választóknak nincs emiljük". Csurka István, a MIÉP elnöke szerint viszont kifejezetten fontos és hasznos az e-mail, ő rendszeresen személyesen válaszol a hozzá érkező e-mailekre, melyek a választóktól érkeznek. Nyolc képviselő szerint hasznos lenne, de még nem elég elterjedt az internet itthon ahhoz, hogy igazán ki lehessen használni az előnyeit. A fideszes Répássy Róbert szerint "segít a kapcsolattartásban, de még nem elég elterjedt", a szintén fideszes Juharos Róbert pedig azt írta, "általában nem abból a rétegből keres meg valaki problémáival, amely e-maillel rendelkezik". Tizennyolc képviselő viszont azt írta, hogy hasznos ezen a téren az e-mail. Közéjük tartozott Mécs Imre (SZDSZ) is, aki szerint különösen nagy problémát jelent, hogy sok képviselő egyáltalán nem használja a parlamenti e-mailjét.

A választ adó képviselők egy kivétellel mind levelezésen kívül másra is használja az internetet. A többség külföldi és magyar újságokat olvas a világhálón. Információszerzésen, adatgyűjtésen vagy a képviselői munkához szorosan kapcsolódó tevékenységen kívül csak hárman írták, hogy más célokra is használják az internetet. Molnár Gyula szocialista képviselő rendszeresen hallgat zenét a világhálón keresztül, és a Hódító nevű stratégiai játékkal játszik szabadidejében, Bauer Tamás (SZDSZ) pedig bankügyeit intézi az interneten keresztül. A szocialista Bakonyi Tibor könyveket szokott vásárolni elektronikus úton.

A válaszoló képviselők közül a legtöbben az Ön által jelenleg is olvasott honlapot, az [origo]-t nevezték meg kedvenceként. Az [origo]-t 32 válaszoló közül 10-en látogatják rendszeresen, és hatan a kedvenceik közé sorolták. A kedvencek között csak kormánypárti képviselők említették az [origo]-t, a MIÉP-ből kizárt független Cseh Sándoron kívül.

Az [origo] után második a képviselői kedvencek rangsorában a startlap.hu, harmadik az Index, illetve az mkogy.hu (az országgyűlés honlapja) holtversenyben. A többi kedvenc (egy képviselő sokszor többet is megjelölt) általában a képviselők szakterületéhez kötődik. Így például a fideszes Szakács Imre kedvence az ism.hu, az Ifjúsági és Sportminisztérium honlapja (a képviselő a minisztérium politikai államtitkára), Tabajdi Csaba (MSZP) pedig a Határon Túli Magyarok Hivatalának honlapját látogatja sűrűn, mely hivatalt az előző ciklusban ő vezetett. Többen saját pártjuk honlapját is felsorolták kedvenceik között, illetve két képviselő, Csapody Miklós (MDF) és Kiss Andor (MIÉP) saját honlapját is említette.


Magyari Péter

Akik válaszoltak:

Bakonyi Tibor (MSZP)

Bánki Erik (Fidesz)

Baráth Etele (MSZP)

Bauer Tamás (SZDSZ)

Bognár László (MIÉP)

Burány Sándor (MSZP)

Csapody Miklós (MDF)

Cseh Sándor (független)

Csurka István (MIÉP)

Danka Lajos (FKgP)

Domokos László (Fidesz)

Eörsi Mátyás (SZDSZ)

Hack Péter (SZDSZ)

Hegyi Gyula (MSZP)

Herczog Edit (MSZP)

Hortobágyi Krisztina (Fidesz)

Juharos Róbert (Fidesz)

Kiss Andor (MIÉP)

Kovács Tibor (MSZP)

Lamperth Mónika (MSZP)

Lendvai Ildikó (MSZP)

Mécs Imre (SZDSZ)

Molnár Gyula (MSZP)

Nógrádi László (Fidesz)

Répássy Róbert (Fidesz)

Révész Máriusz (Fidesz)

Szalai Annamária (Fidesz)

Szakács Imre (Fidesz)

Szekeres Imre (MSZP)

Szent-Iványi István (SZDSZ)

Tabajdi Csaba (MSZP)

Zakó László (FKgP)

Ajánló: