Félmilliárd a kétséges építmény- és telekadóra<br/>

Vágólapra másolva!
Mintegy 450 millió forintot szánna idén a budapesti önkormányzat az egységes építmény- és telekadózási rendszer kialakítására. A fővárosi ellenzék szerint rossz úton jár a városvezetés, hiszen egy parlamenti törvénymódosítás lényegében megsemmisítette az egységes ingatlanadó-rendeletet, így a pénzt az ablakon dobja ki a főváros.
Vágólapra másolva!

Összesen 448 millió forintot költene az év hátralevő részében a fővárosi önkormányzat az egységes építmény- és telekadórendszer felállítására a holnapi közgyűlésre előterjesztett javaslat szerint. Az egységes adórendszer bevezetéséről idén márciusban döntött a közgyűlés, ám azt egy nem régen elfogadott törvény-módosítás a kerületek többségének egyetértéséhez kötötte. A főváros megkezdte a tárgyalásokat a kerületekkel, de a többséget még nem sikerült meggyőzni.

Tiba Zsolt, a főpolgármesteri hivatal főjegyzője szerint a fővárost saját, márciusi rendelete kötelezi a végrehajtásra. Ez csak akkor válna semmissé, ha az időközben megszavazott törvénymódosítás szerinti kerületi többség nem fogadja el az egységes építmény- és telekadót, azaz még akkor sem, mert a jogszabály-módosítás csak jövő január 1-jétől lép hatályba. Hozzátette: a főváros egyébként a törvénymódosítás miatt az Alkotmánybírósághoz fordul, így az is elképzelhető, hogy év végéig a taláros testület megsemmisíti a kerületi többségi egyetértést előíró jogszabályt.

Tiba elmondta, hogy terv szerint 76 adószakembert vesznek fel november 1-jétől. Egy részüket próbaidőre, ha jövő év január 1-jéig nem dőlne el az ingatlanadó sorsa, más részüket határozatlan ideig áthelyezik a kerületek adóirodáiból. Tiba szerint a kétséges helyzetre való tekintettel a főváros csak a legszükségesebb eszközökre ruház be, de azt elismerte, hogy például a bevallási egységcsomagra szánt 163 millió forint nem térül meg, ha mégse lehet bevezetni jövőre az egységes építmény- és telekadót.

Tirts Tamás, a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ-frakció vezetője elmondta, hogy rossz úton jár a városvezetés, ha át akarja erőltetni a rendelet végrehajtását a közgyűlésen, annak ellenére, hogy a megváltozott törvényi háttér szerint az ingatlanadó-rendeletet lényegében megsemmisítette a parlament. Hozzátette: az egységes építmény- és telekadót már márciusban is ellenezték, és ha a városvezetésnek valamilyen úton-módon sikerülne elérni bevezetését, akkor is megpróbálják megakadályozni, ha kell, kerületi népszavazások kezdeményezésével.

Az egységes építmény- és telekadó-rendelet szerint jövőre az eddig a kerületek által elszórtan megállapított ingatlanadót a főváros szabná meg, szedné be és osztaná szét a kerületek között. Az adó hatálya alá csak az üzleti célra használt helyiségek tartoznának, kivéve azokat, ahol a vállalkozás a tulajdonos lakására van bejelentve.

A külső kerületek többsége továbbra is elutasítja az egységes fővárosi építmény- és telekadó jövő évi bevezetését - közölték a külső kerületek önkormányzati szövetségének képviselői.

Tóth Mihály, Csepel polgármestere, a szövetség soros elnöke elmondta, hogy e havi közgyűlésükön nem tárgyaltak érdemben arról a szándékról, miszerint a főváros januártól központilag vetné ki az építmény- és a telekadót Budapesten. A szövetség ugyanis nem kapott újabb javaslatot az egységes adóztatásról.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. feburár 17.)