Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Nyolc év börtönnel, tízmillió forint vagyonelkobzással, az okozott mintegy másfél milliárd forintos kár megtérítésére kötelezéssel és az üzletkötői tevékenységtől való végleges eltiltással sújtott egy volt brókert hűtlen kezelés miatt a Fővárosi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében pénteken. A bíró szerint a vádlottban nem működik az a fajta morális fék, ami ebben a szakmában nélkülözhetetlen, ezért véglegesen eltiltják foglalkozásától.

Az eljárás során az elsőrendű vádlott a vádiratban szereplő tőzsdei üzleti kötések tényét nem vitatta, ám bűnösségét tagadta. A védők és az ügyész egyaránt fellebbezett az elsőfokú ítélet ellen, így az eljárás a Legfelsőbb Bíróságon folytatódik.

(MTI)