Torgyán egyelőre szükségtelennek tartja pártjában a rendcsinálást<br/>

Vágólapra másolva!
A kormányfő rövidesen megbeszélést tart Torgyán Józseffel, hogy tájékozódjon az FKGP körül kirobbant botránysorozatról. A két politikus legutóbbi megbeszélése óta ugyanis több, az egész koalíció számára presztízsveszteséggel járó ügyre derült fény. Az FKGP frakcióvezetője politikai támadásnak minősítette, hogy az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a kisgazda vezetésű minisztériumok gazdálkodásának ellenőrzésére.
Vágólapra másolva!

A Népszava információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök rövidesen négyszemközti megbeszélést kezdeményez Torgyán József kisgazda elnökkel. Valószínű, hogy a találkozó egyik fő témája lesz az a botránysorozat, amely az FKGP körül alakult ki az elmúlt hetekben, és amely a párt jelentős meggyengülését is okozhatja.

A két politikus legutóbbi - több mint két héttel ezelőtti - találkozója óta több kisgazda vezetésű minisztérium intézményeit érintő szabálytalan gazdálkodásra derült fény. Ismertté vált többek között, hogy vidékfejlesztésre szánt közpénzekből más célokra költöttek jelentős összegeket. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Agrárinnovációs Kht.-n keresztül költségvetési támogatást kapott az FTC és több, Torgyán József választókörzetében található templom, oktatási intézmény. Kiderült az is, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium felügyelete alá tartozó Környezetgazdálkodási Intézetben Pepó Pál minisztersége alatt becslések szerint ötszázmillió forintos költekezés folyt.

A koalíció számára is komoly presztízsveszteséget okozott Székely Zoltán volt kisgazda képviselő vesztegetési ügye. A kétéves költségvetés vitája előtt a parlamenti kormánytöbbséget is érzékenyen érintheti, ha bebizonyosodik az a híresztelés, hogy az ügyészség Székelyen kívül egy másik kisgazda képviselő érintettségét is vizsgálja. Az FKGP vezetői ugyanis már előre leszögezték, hogy más, gyanúba keveredő képviselők sem kerülhetik el a frakcióból való azonnali kizárást.

A Népszava úgy tudja: kisgazda körökben is tartanak attól, hogy a nagyobbik kormánypárt vezetése megelégeli a történteket. Ezért néhányan azt szorgalmazzák, hogy a pártvezetés menjen elébe az esetleges további botrányoknak, az ügyészség és a rendőrség bevonásával informálódjon a kisgazda politikusok üzleti ügyeiről, és ha szükséges, hozzon drasztikus lépéseket. A pártelnök azonban egyelőre nem tartja szükségesnek a rendteremtő lépéseket.

Bánk Attila kisgazda frakcióvezető közben az FKGP elleni "támadássorozat" részének minősítette azt az MSZP-s indítványt, hogy parlamenti vizsgálóbizottság ellenőrizze a Miniszterelnöki Hivatal, valamint a Földművelésügyi, a Honvédelmi és a Környezetvédelmi Minisztérium több, ez évi előirányzatának felhasználását.

Az egyik indítványozó, Tóth András (MSZP) elmondta: a számvitelben és a pénzügyekben jártas, neves, független képviselő vezetésével tudnák elképzelni a kisgazda tárcák és a MeH költségvetési pénzfelhasználását ellenőrző parlamenti testület működését. (Tóth szavai Kupa Mihályra illenek.) A szocialisták szerint a vizsgálóbizottság felállítására azért van szükség, mert az utóbbi időben a sajtóban számos híradás látott napvilágot, miszerint a kormányzati szervek munkájában rendszeresen előfordul, hogy költségvetési pénzeket az eredeti rendeltetéstől eltérően használnak fel.

Az MSZP-s képviselő úgy látja: időszerűségük miatt nem várható meg, hogy ezekkel az ügyekkel a 2000. évi zárszámadás keretében foglalkozzon az Országgyűlés. - Ilyen típusú vizsgálóbizottság még nem volt. A vizsgálatokat az Állami Számvevőszék szakemberei végeznék, a testület csak ennek megállapításaival foglalkozna - jelezte az ellenzéki politikus.

A Fidesz-frakció hivatalosan nem foglalt állást a bizottság felállításáról szóló kezdeményezés ügyében, ugyanakkor álláspontjuk szerint az ilyen típusú vizsgálatok lefolytatása az Állami Számvevőszék feladata.

Mint arról hírt adtunk, Torgyán József kisgazda pártelnök-miniszter a házszabályban rögzített határidő lejárta után sem válaszolt Keller László szocialista képviselő írásban feltett kérdéseire. Torgyán ezzel mulasztásos törvénysértést követ el. Keller az FTC támogatásának hátterét firtatta még azelőtt, hogy lapunkban nyilvánosságra került: az Agrárinnovációs Kht.-n keresztül mintegy 40 millió forintnyi költségvetési pénz került a sportegyesülethez. A lap információi szerint Torgyán azt a döntést hozta, hogy a képviselő kérdésére Szabadi Béla politikai államtitkárnak kell megadnia a választ.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. október 18.)