Az agrártárca tulajdonában álló Agrárinnovációs Kht.-tól havi tiszteletdíjat kapott az FKGP borsodi elnöke, valamint a mátészalkai polgármester is. Mátészalka Torgyán József választási körzetének központja. A SzondaPhone közvélemény-kutatásából az derül ki, hogy a villaépítések miatt a többség leváltaná Torgyán Józsefet.

Havi apanázst kap a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tulajdonában álló, évi mintegy egymilliárd forint közpénzből gazdálkodó Agrárinnovációs Kht.-tól (AVT Kht.) Szilágyi Dénes, Mátészalka város polgármestere. A Népszava birtokába jutott dokumentumokból kiderül; idén januárjában harminchatezer forintot utalt át a közpénzből gazdálkodó cég Szilágyi Dénesnek, májusban például százhuszonkilencezer forintot, júliusban pedig tiszteletdíj címén harminckétezer forintot. A polgármester városa, Mátészalka Torgyán József agrárminiszter, FKGP-elnök egyéni országgyűlési választókörzetének központja.

Szilágyi Dénes írta alá az önkormányzat nevében a kht.-vel azokat a tanulmányok elkészítésére vonatkozó szerződéseket, amelyek lehetővé tették, hogy Torgyán jóváhagyásával, de az AVT alapító okiratával és közhasznú szerződésével ellentétesen közpénzből támogassa az önkormányzat bevonásával a mátészalkai szakközépiskolát, illetve a helyi görög katolikus templom építését.

Dobos Ferenc, az FKGP Borsod-Abaúj Zemplén megyei elnöke is szerződéses viszonyban állt az AVT Kht.-vel. 1999 decembere elején az AVT havi nyolcvanezer forintos díj fejében tanácsadással bízta meg a kisgazda politikust. Dobosnak, aki nem mellékesen az Északtej Rt. elnök-igazgatója is, elsősorban az északkelet-magyarországi régióban, Miskolc térségében kellett beindítania a fejlesztési kht.-k működését. Dobos üzletemberként is kapcsolatban áll a kht.-vel, hiszen év elején ötmillió forintos szerződést kötött az AVT-vel az a Ferro Platz Rt., amelynek elnök-vezérigazgatója szintén a megyei kisgazda elnök. Emlékezetes: korábbi sajtóhírek szerint Dobos "A térnyerés lehetőségei a térségi médiában" címmel állítólag feljegyzést írt Torgyánnak a borsodi újságírók megvesztegetésének lehetőségéről. Dobos később mindezt cáfolta, a lap írásszakértővel próbálta bizonyítani, hogy a nyilvánosságra hozott íráson Dobosé a kézjegy.

Szilágyi Dénesnek és Dobos Ferencnek is szerettük volna feltenni kérdéseinket, de eddig nem reagáltak megkeresésünkre.

Az Agrárinnovációs Kht. immár sokadszor hozható kapcsolatba kétes pénzügyi támogatásokkal. Az agrártárca részéről Szabadi Béla politikai államtitkár gyakorolja a tulajdonosi jogköröket a kht. felett. Mint megírtuk: a cégen keresztül negyvenmillió forintnyi közpénz került a Torgyán József és Szabadi Béla által irányított FTC-hez. Szintén mintegy 40 millió forint volt az összértéke azoknak a támogatásoknak, amelyeket Torgyán személyes döntése nyomán jogellenesen utaltak ki, többek között a miniszter választókörzetében lévő intézményeknek és egyházközösségeknek.

Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél az FKGP-hez kapcsolódó minisztériumok és kht.-ék gazdálkodásának kivizsgálására.

Torgyán József lakásépítésének híre az elmúlt pár napban is átjárta a közvéleményt, az ügy ismertsége magasnak mondható - derül ki a SzondaPhone telefonos közvélemény-kutató intézetnek a Népszava megbízásából készült kutatásából. Az ügyet ismerők több mint háromnegyede nem tekinti hitelesnek a miniszter védekezését, erre feltehetőleg az is hatással volt, hogy a kérdezés ideje alatt újabb és újabb magyarázatokkal állt elő (korábbi munkájának eredménye, "sztárügyvédi jövedelme teremtett rá alapot", családi ingatlanokat értékesítettek stb.). Mindenesetre tisztségéhez képest elriasztó, hogy állításainak ilyen alacsony hitele van. Körülbelül ugyanez az arány a cselekedet megítélésében is. A lakosság túlnyomó része tisztességtelennek tartja Torgyán miniszter eljárását. A bizonytalanok és a minisztert tisztességesnek tartók aránya közel egyenlő. Ismét rendkívül magas, de az iméntinél csekélyebb az egyetértés a miniszter lemondásával kapcsolatban.

Torgyán Józsefet a lakosság háromnegyede nem szívesen látja miniszterként, míg a lakosság ötöde bizalmat szavazna neki. A megkérdezettek többsége a koalíció felbomlására számít az újabb botrány nyomán. A válaszok nemenkénti megoszlása közel egyenletes, végzettség szerinti osztásban látszik, hogy míg a felsőfokú végzettségűek negatívabban ítélik meg Torgyán doktort, az alacsonyabb végzettségűek inkább kívánják lemondását. Életkor szerinti megoszlásban is egységes a közvélemény, csekély mértékben inkább hitelesnek tartják Torgyánt az idősebbek, de a fiatalabbak gondolják úgy, hogy maradjon posztján.

Nincs jelentős eloszlásbeli különbség a vidéki-városi viszonylatban sem, nem igaz a feltevés, hogy a vidékiek támogatják Torgyánt, sőt ott inkább magasabb az őt tisztességtelennek tartók és lemondását követelők aránya, szintén többen hisznek közülük a koalíció felbomlásában.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. október 16.)