Kiegészül a szociális dolgozók 14. havi bérjuttatása<br/>

Vágólapra másolva!
Egyszeri 14. havi bérkiegészítés mellett még 19 600 forintot kap november 12-én minden szociális dolgozó - tájékoztatta a Népszavát Harrach Péter szociális és családügyi miniszter. Az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága leszavazta a kiegészítő családi pótlék tervét, amelyet hó elején tartott kormányülésen jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök.
Vágólapra másolva!

A 14. havi bérkiegészítésükön felül még 19 600 forintot kapnak a szociális dolgozók november 12-én, miután az előzetes számítások szerint maradt az erre szánt 6,3 milliárdos keretből - mondta Harrach Péter szociális miniszter. A korábban bejelentett egyszeri bérkiegészítést a 13. havi fizetés szabályai alapján kapják meg.

Az Országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága elutasította a kiegészítő családi pótlék bevezetésére tett kormányjavaslatot. A juttatást a rendszeres gyermekvédelmi támogatás helyébe tervezték, mely szerint januártól a jelenlegi 3320 forint helyett 4000 forintot, 2002-től pedig 4200 forintot kapnának a hátrányos helyzetű családok. A kétéves költségvetéshez benyújtott módosító indítvány szerint ezt a juttatást is rászorultsági alapon lehetne igényelni, s az önkormányzatok döntenének arról, kinek jár a segély. Az ellenzéki többséggel ülésező bizottság SZDSZ-es tagja, Béki Gabriella azért szavazott "nemmel", mert szerinte nem biztosított az ellátás értékállósága, ha az csupán új nevet kap és nem a nyugdíjminimum arányában növelik évente.

A bizottság elfogadta azt a kezdeményezést, miszerint a kórházak dologi kiadásaira számított keret jövőre 7, 2001-ben 8 százalékkal emelkedne. Többek szerint csak így lehet elkerülni, hogy az intézmények működési költségeit a béremelésre fordítható keretből vegyék el.

Harrach Péter megdöbbenéssel fogadta, hogy az Országgyűlés egészségügyi és szociális bizottsága hétfői ülésén nem fogadta el a rendszeres gyermekvédelmi támogatás kiegészítő családi pótlékká alakításáról szóló javaslatot. A szociális és családügyi miniszter érthetetlennek nevezte, hogy a képviselők többsége nem támogatta a javaslatot, amely szerint a kiegészítő pótlék összege megegyezne a kétgyermekes családok gyermekek után járó adókedvezményével. - A kormányzat továbbra is fenntartja javaslatát, amely a legszegényebb gyermekes családok segítését célozza - jelentette ki Harrach.

(Népszava)

Ajánló: