A kisgazda vezetésű honvédelmi tárca belső vizsgálata semmilyen szabálytalanságot nem talált abban a szerződésben, amely alapján több százezer forintot utal át az FKGP-székház címére bejegyzett, a párt hetilapjában honvédségi cikkek megjelentetését vállaló Arculat Kft.-nek - értesült a Magyar Hírlap.

A megbízási szerződés október elején kavart vihart, amikor a minisztériumból kinevezése után három héttel távozó Szokolay Zoltán szóvivő bejelentette, hogy a HM havi 800 ezer forintot utal át a kisgazda cégnek. A szerződés nyilvánosságra kerülése után felállított minisztériumi bizottság szerint a HM és az Arculat között létrejött vállalkozási szerződés megfelel a törvényi előírásoknak, és mivel az mindkét fél számára előnyös, ezért nem indokolt a felbontása, valamint személyi konzekvenciák levonása.

Az 1999. május elsejétől érvényes, a kisgazda vállalkozás kérésére idén meghosszabbított szerződés szerint az Arculat vállalta "a honvédelmi ágazattal és honvédséggel foglalkozó sajtóanyagok" megjelentetését a Kis Újság valamennyi számában. Ezt a bizottság szerint a cég teljesítette is, mivel "heti rendszerességgel különböző újságírói műfajokban 2-3 írást helyezett el, illetve fotókat közölt." A pártlap idei számait átnézve viszont kiderül, hogy nyolc számban egyáltalán nem, többen pedig csupán néhány mondattal, legfeljebb egy-egy cikkel foglalkoznak a haderővel.

A HM szerint a szerződés nem ütközik a közbeszerzési törvénybe sem, mivel az nem éri el a nettó 9 millió forintos értékhatárt. A tárca szerint az Arculat idén 5,2 millió forintot kap.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2000. október 4.)