A Honvédelmi Minisztérium havi 800 ezer forinttal támogatja a Kis Újságot<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A pénzt az Arculat Kft. kapja, ennek a cégkivonat szerint egyetlen tagja van: a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt. Az összeget az Arculat a Kis Újság kiadójának, a Kisgazda Jövő Alapítványnak utalja át. A lap felelős szerkesztője, Bánó Attila a minisztériumi támogatással kapcsolatos kérdésre azt mondta, ő csak szerkeszti az újságot, az anyagi kérdésekbe nem folyik bele, egyébként nincs ilyen információja.

Az ex-szóvivő azt állította: a pénzügyi tranzakciót garantáló szerződés felbontását javasolta, mert pénzéért a HM semmit nem kap. Szokolay felmentését állítólag maga Torgyán József kezdeményezte.

[origo]