Az SZDSZ Országos Tanácsa szombaton határozatot fogadott el a párt stratégiai és 2002-es választási céljairól, amelyet a december eleji tisztújító és programalkotó küldöttgyűlés elé terjesztenek. Az ülés után Magyar Bálint pártelnök elmondta, hogy a kormányzati politika nagymértékben felelős azért, hogy a közvélemény javarészt a "tolvajok és bűnözők gyülekezetének" tartja a parlamentet. A politikus ezért az Országgyűlés mentelmi bizottságától kéri, hogy elindulhasson az összeférhetetlenségi eljárás Torgyán József (FKGP) országgyűlési képviselő ügyében .

A határozat szerint az SZDSZ célja az önálló polgári liberális alternatíva tartós megjelenítése, a kétpártrendszer kialakulásának megakadályozása, minden politikai szélsőség elszigetelése, valamint az erőteljes, meghatározó kormányzati tényezővé válás. A 2002-es választásokra a polgári liberális értékrend harmadik erőként való megjelenítését, az Orbán-Torgyán-kormány leváltását, illetve a párt megkerülhetetlen kormányzati tényezővé válását tűzi ki a határozat, amelyben az is szerepel, hogy az SZDSZ mind a 176 körzetben önálló jelöltet állít a választásokon. Az OT egy másik határozata értelmében az országos tanács azt javasolja a küldöttgyűlésnek, hogy a mostani után csak a 2002-es választásokat követően kerüljön sor tisztújításra.

Az SZDSZ elnöke levélben kérte Isépy Tamást, az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnökét, tegyen meg mindent, hogy az összeférhetetlenségi eljárás Torgyán József (FKGP) országgyűlési képviselő ügyében elindulhasson. Magyar arra is felkéri Isépyt, hogy jelezze Torgyán Józsefnek: "a helyzet tisztázása végett alapvető erkölcsi kötelessége lenne vagyonnyilatkozatának teljes terjedelemben történő nyilvánosságra hozatala". Magyar Bálint azt is szeretné, hogy a mentelmi bizottság elnöke adja át az ő vagyonnyilatkozatainak nyilvános és nem nyilvános változatát - nyilvánosságra hozatal céljából - az SZDSZ frakcióvezetőjének, Kuncze Gábornak.

Az SZDSZ elnöke szerint tudatosítani kell a polgárokban, hogy nem általában a parlament, vagy a demokrácia más intézményei romlottak, hanem minden esetben konkrét politikusok vagy
tisztségviselők tartoznak egyéni felelősséggel tetteikért.

Magyar Bálint közlése szerint az SZDSZ nem támogatja a kisgazda pártelnök által javasolt parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását. Értékelése szerint az ötlet Torgyán József mosakodását, a testület felállítása pedig az ügy elkenését jelentené. A szabad demokraták álláspontja szerint a képviselői vagyongyarapodás figyelemmel kísérése az Országgyűlés mentelmi bizottságának feladata, amely konkrét gyanú esetén lépéseket is tehet.

A pártelnök szerint a kormányzati politika nagymértékben felelős azért, hogy a közvélemény javarészt a "tolvajok és bűnözők gyülekezetének" tartja a parlamentet. Magyar Bálint úgy véli 1998 óta folyamatosan a gyanús ügyek eltussolása zajlik, amelyre példa Simicska Lajos APEH-elnöki kinevezése, a Postabank konszolidációját vizsgáló parlamenti bizottság létrehozásának megakadályozása, az autópálya-építések és a Nemzeti Színház ügye. ''A társadalom úgy érezheti, hogy a fényes zsebek nemzedéke irányítja az országot'' - fejtette ki.

(MTI)

Ajánló:

A szabaddemokraták honlapja.

Korábban:

(2000.10.30.)