Szabó János a minisztériumban kiegészítő vizsgálatot rendelt el azzal kapcsolatban, hogy kiderítsék: január 1-től hány népszerűsítő cikk jelent meg a Kis Újságban. Elképzelhető, hogy Szabó János nem tud elmenni az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának következő ülésére, amely az Arculat Kft. ügyében várja a minisztérium beszámolóját, mert lehet, hogy külföldre kell utaznia hivatalos útra.

Az ügyre a három hét után leköszönő minisztériumi szóvivő, Szokolay Zoltán irányította rá a figyelmet. Szokolay szerint azért kellett távoznia, mert kinevezését követően meg akarta szüntetni a kisgazdapárt hetilapjának, a Kis Újságnak a havi 800 ezer forintos támogatását. Szabó János Szokolay Zoltánnal kapcsolatban megjegyezte: a szóvivő mindaddig, míg a szaktárcánál dolgozott, senkinek nem szólt minderről semmit, csak azután, hogy kétmillió forintos végkielégítéssel távozott a tárcától.

A miniszter közölte: még nem tudják, ki lesz a szaktárca új szóvivője. Olyan civil személyt keresnek, aki képviselni tudja a kormányzati politikát is.

Szabó János a kisgazdapárt elnökével kapcsolatos sajtóértesülésekre reagálva, amelyek szerint a párton belül többen Torgyán József távozását szeretnék elérni, közölte: ilyenről nincs szó.

"Az Arculat Kft. és a Kis Újság című hetilap körüli ügy ráirányította a figyelmet arra, hogy a Honvédelmi Minisztériumnak az eddiginél is több pénzt kell fordítania a honvédség népszerűsítésére" - mondta a miniszter. Szabó János elképzelhetőnek tartja, hogy ezért jövőre pályázatot írnak ki a sajtónak, és akár még a minisztériumi tartalékkeretből is áldoznak erre pénzt. "Az idén erre fordítható pénzből több mint 30 millió forint maradt meg" - közölte Szabó János.

(MTI)