Egy, a Magyar Hírlap birtokába jutott iratból kiderül: 1988-ban három rendbeli magánokirat-hamisításra való felbujtás vétségében bűnösnek találta - és nyolcezer forint pénzbírsággal sújtotta - a Nyíregyházi Városi Bíróság Balogh Gyulát, aki jelenleg az FKGP országos szervező főtitkára.

Egy másik dokumentum szerint az MSZMP baktalórántházi bizottsága pártmunkájára és magatartására való tekintettel törölte a Baloghra kirótt pártbüntetést. A Nyíregyházi Városi Bíróság 1988. december 21-én kelt ítéletének indoklásában elhangzott, hogy Balogh Gyula tudomásával állított ki hamis nevekre egy beosztottja három kitöltetlen felvásárlási jegyet. A kisgazdák Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke akkoriban a Baktalórántháza és Vidéke ÁFÉSZ felvásárlási osztályvezetőjeként működött.

Balogh vádlottként kijelentette: részben bűnösnek érzi magát, mert tudott arról, hogy négyszázöt mázsányi, káposztát nem a valódi beszállító nevén adtak le.

Két rendbeli csalás bűntette, egy rendbeli hanyag kezelés vétsége és egy rendbeli magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vád alól ugyanakkor a bíróság felmentette Balogh Gyulát.

A kisgazda politikus első alkalommal elmondta a Magyar Hírlapnak az üggyel kapcsolatos véleményét, majd visszavonta korábbi nyilatkozatát, és mindössze az alábbi mondat közléséhez járult hozzá: "Nincs miről számot adnom, ugyanakkor visszautasítom a Magyar Hírlap eljárását."

(Magyar Hirlap)

Ajánló: