Torgyán nem kezdeményezte a környezetvédelmi miniszter felmentését<br/>

Vágólapra másolva!
Horváth Béla kisgazda frakciószóvivő tagadta azt a hírt, miszerint Torgyán József kisgazda pártelnök kezdeményezte Ligetvári Ferenc környezetvédelmi miniszter felmentését. A politikus szerint a sajtó azért röppent fel ilyen híreket a költségvetés elfogadása előtt, hogy zavart keltsen a koalíció körében.
Vágólapra másolva!

''Soha nem hangzott el egyetlen ilyen felvetés sem. A sajtó röppent fel ilyen híreket a költségvetés elfogadása előtt, hogy zavart keltsen a koalíció körében'' - közölte a kisgazda politikus.

Lapértesülések szerint Torgyán József, az FKGP elnöke Ligetvári Ferenc értésére adta: véget kell vetnie a tárcánál folyó, kisgazda érdekeket sértő "rendcsinálásnak". Távoznia kell az 500 millió forint sikkasztás és hűtlen kezelés miatt az intézet korábbi vezetői ellen ügyészségi vizsgálatot kezdeményező Környezetgatdálkodási Intézet (KGI) főigazgatónak, Mujzer Jánosnak. Állítólag felszólították Ligetvárit: szabaduljon meg "rossz szellemétől", a KÖM politikai tanácsadói tisztét betöltő Tímár György kisgazda képviselőtől, s vizsgálják meg: a tárca kommunikációs igazgatója, Fekete Katalin nem a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökhelyettesének, Fekete Jánosnak a lánya-e?

A Ligetvári vasárnap az Inforádiónak azt mondta: Torgyán Józseftől azt a feladatot kapta, hogy szüntesse meg a visszaélések minden formáját, és olyan, szakmailag orientált minisztériumot hozzon létre, amely Magyarország európai uniós csatlakozásakor eleget tud tenni az elvárásoknak. Bármikor átadja a székét, ha úgy gondolják, hogy ezt a célkitűzést nem valósította meg.

(MTI)

Korábban:

(2000.11.06.)