Fidesz nem sajnálja távozó képviselőnőjét <br/>

Vágólapra másolva!
Elhagyta a Fidesz parlamenti frakcióját és a pártból is kilépett Hortobágyi Krisztina, aki 11 évig volt tagja a Fidesznek. A képviselőnő korábban néhány esetben a frakcióval ellentétesen szavazatott illetve tartózkodott. A legutóbbi alkalom után Szájer József frakcióvezető levélben felszólította, hogy mondjon le a szociális és egészségügyi bizottsági tagságáról. A képviselőnő elmondta, hogy szakmai érvek alapján tartózkodott a kormány indítványának szavazásakor. Hortobágyi Krisztina ezt úgy értékelte, hogy elveszett a bizalom vele szemben. Ezért döntött úgy, hogy távozik a frakcióból és a pártból is. Ezzel 12 főre csökkent a kormánykoalíció többsége a parlamentben.
Vágólapra másolva!

A kiegészítő családi pótlék múlt heti bizottsági elutasítása ellenére várható, hogy a Pénzügyminisztérium más úton próbálja az Országgyűlés elé juttatni javaslatát. Ezzel a kezdeményezéssel azonban többen nem értenek egyet. Ezt az is jelzi, hogy az egészségügyi és szociális bizottságban éppen egy fideszes tag tartózkodása tette lehetővé a javaslat elutasítását.

Várható, hogy a Pénzügyminisztérium tovább próbálkozik bizottsági indítványként bejuttatni a kiegészítő családi pótlék bevezetéséről készült javaslatát, miután azt az egészségügyi és szociális bizottságnál leszavazták. Mint ismeretes, a testületi ülésen Hortobágyi Krisztina, a Fidesz-frakció képviselője tartózkodott, így végül az ő állásfoglalása döntötte el a kormánykezdeményezés sorsát. A múlt heti ülést követően Szájer József frakcióvezető levélben szólította fel a képviselőnőt arra, hogy mondjon le bizottsági tagságáról, aminek Hortobágyi eleget is tett, kilépett pártjából, és függetlenként maradt a bizottság tagja.

Szerinte hibás volt úgy beharangozni az új tervezetet, hogy a kiegészítő családi pótlék azoknak jár majd, akik nem tudják igénybe venni az adókedvezményt. - Az új támogatás nem alanyi jogon járna, tehát semmiképpen nem tekinthető a családi pótlék kiegészítésének. Egyszerűen a gyermekvédelmi támogatás helyébe lépne, s ráadásul még a költségvetése sem épülne be, tehát 2002 után minden alkalommal az Országgyűlés döntene annak emeléséről - nyilatkozta lapunknak Hortobágyi Krisztina. Szerinte semmiképpen nem jelent komoly segítséget a 2001-re tervezett 4000 forintos összeg, hiszen maga a rendszeres gyermekvédelmi támogatás is 3652 forint lenne, tehát mindössze 348 forint a növekmény, szemben a például három gyermek utáni, egyenként 10 ezer forintos adókedvezménnyel.

Ez nem az első eset volt, hogy Hortobágyi Krisztina nem támogatta pártja javaslatával, sőt nem- egyszer ellenzéki kezdeményezés mellett tette le a voksát. A bizottsági munka során többször előfordult, hogy szociálpolitikai viták során nem értett egyet a képviselőnő és a frakció. Többek között azzal sem, hogy a kormány ilyen nagy mértékben növeli az adókedvezményeket, miközben a valóban rászorultak támogatása lényegesen nem változik. Véleménye szerint például az alanyi jogon járó juttatások 50 százalékos emelésére lenne szükség ahhoz, hogy a legrosszabb helyzetű családok járadéka legalább reálértékét megőrizze.

A még október elején Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett javaslat a bizottság más tagjai szerint csupán kommunikációs fogás, hiszen értékőrzésére semmilyen garancia nincs. A mostani módosítás is annyira csekély, hogy valódi segítséget nem jelent a rászorulóknak. Míg a legalacsonyabb keresetűek számára kidolgozott ellenzéki javaslat legalább 25 milliárdos kiegészítő keretből oldaná meg a jövő évi támogatásukat, a kormány elképzelései alig több mint 1,7 milliárdos többletet szánnak 2001-ben erre a juttatásra.

A képviselőnő távozását Szájer József helyes és logikus lépésnek nevezte. Bár hozzátette, szerencsésebb lett volna, ha inkább visszaadja azt a mandátumot, amelyet a Fidesz jelöltjeként a Pest megyei listán indulva nyert el.

- Ha valaki úgy érzi, hogy egy frakció álláspontjával tartósan nem tud azonosulni, helyes, ha kilép - mondta. A kiegészítő családi pótlék bevezetését pedig a koalíció szempontjából stratégiai kérdésnek nevezte, és úgy vélte, ha egy képviselő ezzel nem ért egyet, az különösen indokolttá teszi a döntést.

Selmeczi Gabriella, a Fidesz-frakció egészségügyi és szociális munkacsoportjának vezetője a korábbi véleménykülönbségekre utalva így kommentálta a hírt: az elnökséggel együtt örül annak, hogy végre tiszta vizet öntöttek a pohárba.

(Népszava)

Ajánló: