Távozik hivatalából a környezetvédelmi tárca kommunikációs igazgatója<br/>

Vágólapra másolva!
Lemondott posztjáról Fekete Katalin, a Környezetvédelmi Minisztérium Kommunikációs Irodájának igazgatója. Csütörtökön eldőlt, hogy december elsejétől nem Ligetvári Ferenc vezeti tovább a tárcát. A utóbbi napokban ugyancsak távozott a tárca vezetői közül Tímár György, a környezetvédelmi miniszter politikai tanácsadó testületének elnöke és Mujzer János, a Környezetgazdálkodási Intézet megbízott főigazgatója. Lapértesülések szerint Fekete és távozó kollégái már nem kapnak bizalmat Torgyán Józseftől.
Vágólapra másolva!

''A magyar környezetvédelem ügyét akartam szolgálni azzal, hogy lemondtam a minisztériumban betöltött igazgatói posztomról'' - kommentálta Fekete Katalin, a Környezetvédelmi Minisztérium Kommunikációs Irodájának igazgatója lemondásának hírét. Tudomása szerint Torgyán József pártelnök a frakció elnöksége előtt kijelentette: megvonta a bizalmat Tímár Györgytől, a környezetvédelmi miniszter politikai tanácsadó testületének elnökétől, Mujzer Jánostól, a Környezetgazdálkodási Intézet megbízott főigazgatójától és Fekete Katalintól. A napokban mindhárman megváltak posztjuktól.

A Kommunikációs Iroda igazgatója szerint a lemondással valamennyien azt akarták elérni, hogy Torgyán József újragondolja Ligetvári Ferenc felmentését, és a pártelnök és a minisztérium között visszaálljon a bizalom. Fekete Katalin csütörtökön nyújtotta be lemondását a miniszternek.

A kommunikációs igazgató hangot adott azon véleményének is, amely szerint Ligetvári Ferenc távozásával egy nagy tudású, általánosan elismert szakembert veszítene el a magyar környezetvédelem. Fekete Katalin úgy véli: a szaktárca élén eltöltött hónapok alatt Ligetvári Ferenc eredményesen vezette a minisztériumot. A miniszternek ugyanis sikerült visszaállítania a korábban megromlott kapcsolatokat a civil szervezetekkel és az európai uniós csatlakozás kulcskérdéseinek számító környezetvédelmi problémák orvoslása terén is jelentős előrelépéseket tett.

(MTI)

Korábban:

(2000.11.09.)