A hat országos szakszervezeti konföderáció szombati - első - közös nagygyűlésén arra figyelmeztették a kormányt, hogy nem lehet visszaélni a munkavállalói érdekképviseletek türelmével. A budapesti rendezvényen több mint ötezren vettek részt.

- A szakszervezetek keményebb fellépésre kényszerülnek, amennyiben a további tárgyalások sem vezetnek eredményre, és emiatt a kormányzatnak is viselnie kell a felelősséget - fogalmazták meg a felszólaló tisztségviselők. Mint elmondták: tudatában vannak saját felelősségüknek, de annak is, hogy sok olyan törvényes eszközzel rendelkeznek, amit eddig nem, vagy csak részben használtak ki. Közölték: továbbra is elsősorban a tárgyalóasztalnál kívánják érvényesíteni a jogos munkavállalói érdekeket, és bíznak abban, hogy ezek az egyeztetések megállapodással végződnek.

A nagygyűlésen felszólalók hangsúlyozták, hogy a hat konföderáció a különféle szakmák és szakterületek egységes fellépése üzenet a kormánynak és a társadalomnak. Fontosnak nevezték, hogy továbbra se lehessen éket verni az egyes szakszervezetek közé, kijátszani őket egymás ellen.

A résztvevők állásfoglalást hagytak jóvá, illetve elfogadták annak a levélnek a szövegét, amelyet Orbán Viktor miniszterelnöknek küldtek. Az állásfoglalásban, illetve a levélben azt javasolják, hogy a kormány a Munka törvénykönyvének módosítására kizárólag a szociális partnerekkel egyetértésben tegyen javaslatot a parlamentnek.

A nagygyűlés zárszavában Sándor László, az MSZOSZ elnöke arra figyelmeztette a résztvevőket, hogy az állásfoglalás határozottabb fellépésre vonatkozó részét csak akkor támogassák, ha minden jelenlévő öt további társával kész abban részt venni. A szakszervezeti vezető elmondta: a piacgazdaságban vannak olyanok, akik politikai és gazdasági hatalommal rendelkeznek, és olyanok, akiknek annyi jut, amennyit kiharcolnak.

Sándor László bírálta Matolcsy György gazdasági miniszter legutóbbi nyilatkozatát, amely szerint az Európai Unió elfogadhatónak tartja a magyarországi szociális párbeszéd helyzetét.

(MTI)