Az olajbizottság hétfőn dönt Sándor István vallomásának nyilvánosságra hozataláról<br/>

Vágólapra másolva!
Az olajbizottság hétfői ülésén várhatóan döntés születik arról, nyilvánosságra hozzák-e az előzetes letartóztatásban lévő, november 7-én meghallgatott Sándor István vallomását. Sándor meghallgatásán államtitkokat mondott el a képviselőknek, ezért megoszlanak a vélemények arról, nyilvánosságra lehet-e hozni a vallomást. A bizottság hétfői ülésén Orbán Péter országos rendőrfőkapitányt és Turi Andrást, a Fővárosi Nyomozó Hivatal vezetőjét hallgatja meg.
Vágólapra másolva!

Fazekas Sándor (Fidesz) Sándor István, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főnyomozójának meghallgatását követően elmondta: a testület tagjai megállapodtak abban, hogy a következő ülésükön nyilvánosságra hozzák a volt főnyomozó által elmondottakat. Kóródi Mária (SZDSZ) azonban két nappal később aggályosnak nevezte Sándor István teljes vallomásának nyilvánossá tételét, mivel a zárt ülésen szolgálati és államtitkok is elhangzottak.

Sándor István ügyvédje útján kérte Pallag László kisgazda bizottsági elnöktől, hogy vallomását ne hozza nyilvánosságra a testület. A képviselők felidézték, hogy az egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóság volt főnyomozója a zárt ülésen azt hangoztatta: neki érdeke vallomásnak nyilvánosságra kerülése. Kóródi Mária szerint magyarázatot kell kérni Sándor Istvántól vagy ügyvédjétől arra, hogy néhány nap alatt miért változott meg az előzetes letartóztatásban lévő volt nyomozó véleménye.

Hegedűs László, Sándor ügyvédje elmondta: Sándor István nem akar támadási felületet nyújtani az ellen folyó eljárásban az általa elmondott államtitkok nyilvánosságra kerülésével, továbbá abba a helyzetbe sem szeretne kerülni, mint Nógrádi Zsolt vagy Pallag László, akik ellen rágalmazás miatt több polgári pert is indítottak. Az egykori Központi Bűnüldözési Igazgatóság főnyomozóját november 7-én hallgatta meg a bizottság a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalhoz kihelyezett ülésén.

Lentner Csaba (MIÉP) elmondta: hétfőn kezdeményezi, hogy a bizottság kérjen tájékoztatást azokról az operatív anyagokról, amelyek a hátterét adják Sándor István vallomásának.

Az olajügyeket vizsgáló testület hétfő délelőtt Orbán Péter országos rendőrfőkapitányt és Ferenczi László bűnügyi főigazgató meghallgatását tervezi, valamint a Békés megyében történt öt békési rendőrhalál körülményeiről tesz fel kérdéseket a Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata volt és jelenlegi vezetőinek. Délutánra várják Turi Andrást, a Fővárosi Nyomozó Hivatal osztályvezetőjét, egy grafológust és az elhunyt Békés megyei rendőrök hozzátartozóit.

(MTI)