Lassú, de biztató javulás mutatkozik annak a húszéves csurgói lánynak az állapotában, aki a közlekedési miniszter autójával ütközött Trabant utasaként szenvedett több mint két hete súlyos, életveszélyes sérüléseket

Dr. Sári Ferenc, a pécsi orvostudományi kar anaszteziológiai és intenzív terápiás intézetének
osztályos orvosa közölte: a beteg túl van a
közvetlen életveszélyen, de állapota változatlanul súlyos. "Bár a sérült lány légzése még gépi támogatásra szorul, de tüdeje is aktív már, és a szükséges művesekezelés gyakoriságát is
csökkenthették" - mondta az orvos. Sári Ferenc elmondta, hogy a beteg állapotának lassú javulása a
múlt hét közepén történt műtéti beavatkozást követően indult meg, amikor elvégezték májának újabb operációját.

A csurgói lány a Nógrádi László, időközben lemondott közlekedési miniszter kocsijával ütközött Trabant utasaként túlélte a több mint két héttel ezelőtti balesetet, vőlegénye, a Trabant vezetője viszont életét vesztette.

(MTI)