Eltérő álláspontokat szült az MDF-en belül Pusztai Erzsébetnek, az MDNP elnökének az a bejelentése, hogy MDF-es támogatással indul az időközi választáson Dabason. Ezt az MDF helyi szervezete is szorgalmazza. A párt néhány vezetője viszont úgy látja, a Fidesznek kellene közös koalíciós jelöltet állítania.

Pusztai Erzsébet, a Magyar Demokrata Néppárt elnöke elindul az időközi képviselő-választáson Dabas körzetében. A volt egészségügyi államtitkár közölte azt is, hogy a teljes Békejobb 2000 szövetség - vagyis a Magyar Demokrata Fórum és a Vállalkozók Pártja - közös jelöltje lesz. Azért kell március 25-én szavazni, mert Buza Attila, a térség korábbi, fideszes képviselője egy hónapja életét vesztette egy közlekedési balesetben.

Pusztai bejelentése azért meglepő, mert az MDF-frakcióban hét eleji érdeklődésünkre még magától értetődőnek nevezték, hogy az MDF nem állít önálló jelöltet, hanem a koalíciós együttműködés alapján a Fidesz jelöltjét támogatja. Buza Attila ugyanis a 98-as választásokon olyan Fidesz-MDF közös jelölt volt, akit a Fidesz nevezett meg. Balsai István frakcióvezető szombaton érdeklődésünkre azt mondta: Pusztai bejelentése tévedésen alapul, az MDF semmilyen döntést nem hozott még arról, hogy kit támogasson.

Gémesi György elnökségi tag is úgy véli, a dabasi körzet a Fideszé, ezért a korrektség azt kívánta volna, ha előbb a legnagyobb kormánypárt nevez meg jelöltet. A gödöllői polgármester taktikusnak sem gondolja, hogy miközben az MDF és a Fidesz elnöke között folynak a koalíciós tárgyalások, az alatt egy helyi szervezet kezdeményezése ezt akár negatívan is befolyásolhatja. Emiatt Gémesi kezdeményezte az elnökség rendkívüli ülésének összehívását. Mint mondta, ez nem Pusztai Erzsébet személye ellen irányul, szándéka az, hogy a gyakorlatban is egyértelművé váljon a döntéshozatal mechanizmusa. Mint mondta, a helyi szervezet kialakíthat ugyan álláspontot, de az nem az ő hatásköre, hogy támogasson valamely jelöltet az időközi választáson. Gémesi úgy fogalmazott, hogy "végső döntést az Országos Választmánynak kell meghoznia azután, hogy a helyi szervezet előterjeszti, hogy kit tart alkalmasnak".

A pártelnök azzal egyetért, hogy a végleges döntést az Országos Választmánynak kell meghoznia. Dávid Ibolya viszont azt a jogot semmiképp nem szeretné elvitatni a Pest megyeiektől, hogy ők tudják a legjobban, ki a legmegfelelőbb a tisztségre. Az MDF elnöke azt mondta, hogy "Pusztainak nagyon sok kötődése van a körzethez, és valószínű, azt a Pest megyeiek tudják a legjobban, hogy ő a legesélyesebb arra, hogy ne egy baloldali nyerjen az időközi választásokon." Dávid Ibolya arra nem tudott választ adni, hogy az Országos Választmány mikor dönt a jelölt személyéről, hiszen nem sürgeti őket semmi. Az MDF vezetője azt sem tartja kizártnak, hogy a testület inkább fideszes jelöltet támogat, ha a vezető kormánypárt egyáltalán kéri ezt az MDF-től.

A Népszava információi szerint a Fidesz ócsai csoportja Szűcs Lajost, Buza Attila egykori titkárát, a Pest megyei közgyűlés tagját támogatja. Neki van a legnagyobb esélye arra, hogy a párt képviselőjelöltje legyen, bár a dabasiak Keszthelyi Zoltán polgármestert jelölték. A Független Kisgazdapártban lapunkkal azt közölték, hogy a párt a Fidesz jelöltjét támogatja.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2000. november 11.)