A vám- és pénzügyőrség járőrszolgálata egy kínai kereskedőtől mintegy kétezer pár NIKE illetve Adidas feliratú hamis sportcipőt foglalt le kedden, Budapesten a Józsefvárosi piacon tartott ellenőrzés során.

A pénzügyőrök felfigyeltek egy középkorú kínai hölgyre, aki meglátva a járőröket sietve bezárta két, raktárnak használt konténerét. A kereskedőnő ezt követően megtámadta a pénzügyőröket, akik megbilincselték.

A konténerekben a vámosok kétezer pár sportcipőt találtak, melynek eredetét a kereskedő nem tudta igazolni. A helyszínre érkező szaktanácsadó megállapította, hogy a lábbelik hamisítványok, és a védjegy-jogosultak hozzájárulása nélkül készültek. A becslések szerint mintegy 30 millió forint értékű sportcipőt a vámosok lefoglalták.

A kínai kereskedőnő ellen egyrészt áru hamis megjelölése, másrészt pedig hivatalos személy elleni erőszak bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást.

(MTI)